2011. december 6., kedd

Pálinkafőzés

Jó kis tevékenység az ilyen irodista elpuhult janicsároknak, mint én. A cefrét 120 literes fémpánttal zárható hordókban tartom hátul a kertvégen. Ott erjed szépen lassan és minden nap nyitogatom a pántokat, hogy nehogy szétfeszítse a szénsav a hordót. Amikor már nem szusszan, akkor már nem nyitogatom csak hetente. Így szépen lezárva várja a lefőzést. Viszonylag jóerőben lévő jószág vagyok, de a saját súlyommal megegyező hordót nem nagyon tudom megmozgatni, ezért a szállításhoz vettem néhány 60 literes hordót. Ezt már fel tudom rakni a talicskára és előre tudom tolni a kocsihoz.
Turán van egy szeszfőzde, oda szoktam vinni a cefrét. Barátságos közeg, általában. Lehet beszélgetni a többi főzetővel, a főzőmesterrel. Nem egy idegzsábás tevékenység. Csak akkor van egy kicsi pörgés, amikor föl kell önteni a cefrét az üstbe.
Mások a fát is viszik a főzéshez, én ennél kényelmesebb vagyok, meg olcsó fabeszerzési forrásom sincs, úgyhogy a főzde készletéből veszem meg a szükségeset. Szép nagy farakás van a főzde udvarán, 40 – 80 centisre fűrészelt akácfahasábok. A felhasogatás a főzető feladata (tulajdonképpen nem tudom mire kérik el a bérfőzés díját, mert a munka nagy részét a főzető végzi. Demagógia vége.). A favágás jó meló. Másnap olyan izomlázam szokott lenni, hogy a nyújtózás komoly próbatétel. Kokó is ezt a részét szereti a legjobban a pálinkafőzésnek. Idén jól rákészült a melóra, hozott sakkot, könyvet. Lassan kezdi megszokni, hogy ha szólok neki, hogy lenne egy kis meló, az általában egész napos elfoglaltság. A múltkor a hordószállítással szívattam meg, most a hajnali keléssel.

Az első főzés során (amit egy vízköpenyes üstben végeznek) lefolyt anyag egy másik üstbe kerül, amivel finomítják az anyagot. Jó hangos sípolás jelzi amikor elindul az alkohol átfolyása a rendszeren. Amíg el nem süllyed az alkoholfokoló, addig az előpárlatot egy tartályba engedik, csak a tiszta etilalkohol megindulásával fordítják el a csapot. Egy a vámosok által telepített és ellenőrzött átfolyómérő minden lefőzött litert regisztrál. És az irodába telepített tartályba folyik át a már tiszta pálinka. Amikor a fokoló eléri a 20 fokot, ismét elfordítják a párlat irányát, az olajos rossz anyagok az utópárlatok sem kerülhetnek a pálinkába.
A lefinomított anyagot megfokolta a mester, 67 fokosnak találta, és ez nem celziusz. Így gyakorlatilag nyelőcsőzsibbasztó-ízlelőbimbógyilkos-pángalaktikus-gégepukkasztó, ezért vissza kell hígítani vízzel 50 fokosra. Szépen üvegdemizsonokba töltöttük a páleszt és bezsuppoltuk a kocsiba. Úgy mentem vele haza, mint ha tojásokon autóznék, bocsánat attól a néhány autóstól. akiket vasárnap este egy tötyörgő Skodás szívatott Tura-Hatvan között.
A lefőzés után maradt anyagot szétterítik az udvarban. Erre a cuccra már régóta fáj a fogam. Igen kitűnő talajjavító lenne a szőlőben. De a megfelelő mennyiség negyven kilométeres szállítása számomra kivitelezhetetlen logisztikai feladat.
Este féltízre az összes demizson a kisházba került, és itt pihen néhány hétig, amíg le nem palackozom.


2011. november 28., hétfő

Bor lesz ebből…

Bor lesz ebből, csak egyenlőre az nem látszik, hogy mikor. A tartályban forrongó tételt kóstolva még igen édes, a ballonban meg még habzik is a cuccos. A tartály tetejét felemelve és beszagolva jó erős szénsav marja az ember orrát. Szóval ebből nem lesz karácsonyra tiszta bor, az tutizicher. A pincesípot lefóliáztam és így próbálom megtartani a meleget odalent, több-kevesebb sikerrel.
Zolival azzal a szándékkal ugrottunk le péntek délután, hogy a nagy hordót feltöltjük vízzel. Sajnos idén nem tudtam megtölteni borral a nagy ászokhordót, nem termett annyi szőlőm. Fogtuk a kishordókat meg a demizsonokat és a kúton feltöltöttük mindet. Háromszáz liter vízzel a csomagtartóban visszacammogtunk a pincéhez, és a szivattyúval leküldtük a hordóba. A felénél tartottunk, amikor észleltük, hogy az hordóajtót lezáró dugó ereszt. Kis küzdés árán kívülről úgyahogy ledugóztuk, és konstatáltuk, hogy a víz még mindig nem összenyomható. Úgyhogy feladtuk a további töltögetést. Rendbe kell hoznom az ajtót, ki kell cserélnem a dugót, csak azután érdemes feltölteni a hordót.








Az üvegben fejlődő murciból Zolinak lefejtettünk egy kisdemizsonnal, mert újra akarta indítani a szerinte túlkénezett borát. Mint azt videóval illusztrált emailjében közölte, a projekt sikeres volt. Aztán a maradékot átfejtettük egy kisebb demizsonba. A vörösborokat is lefejtettük és meg is kéneztem egy kicsit. Nem lesz a szívem csücske ez a vörös, kicsit almasavas, fura mellékízzel, talán kicsi kénhidrogént is felfedezni benne. Úgy látszik ez az alapanyag sem volt a legjobb, pedig az idei év igazán kedvezett a kékszőlőnek is. Az agyonterhelt, eladásra szánt szőlőből nagyon nehéz jó bort készíteni, az már szentigaz. Jövőre keresek valami kisebb volumenben eladásra termelő muksót, hátha sikerülne egy kicsit élvezhetőbb ízvilágú veresbort összehoznom.



Meg, ha a dilettantizmus nem viszi végleg csődbe a forintot és a törlesztőrészlet hagy némi suskát a zsebemben, akkor tavasszal nekiállok kicsit pótolni a tőkehiányokat, meg azt a fél üres sort betelepíteni valami jófajta kékszőlővel. De ennyire előre még a fene se tudja a dógokat, sok sajtótájékoztató lesz még addig, lehet, hogy egy polgármester is felszólal Görög csődöt vizionálva, és kivételesen nem állít valótlanságot. Azt mondják, szőlőt az unokájának telepít az ember, de nem biztos, hogy az unoka itt akar élni. Rambó a Szőlősgazda fogalmazta meg jól: “Azt hiszem, úgy vagyok én a borral, mint Matolcsy György a magyar gazdasággal: akkor alakul jól, ha nem piszkálom.” És ezzel bizony nagyon egyet tudok érteni, gazdasági és borászati értelemben is.
Pár hétig ismét nem megyek a környékére a pincének. Hétvégén pálinkafőzés, aztán meg kaput kell hegeszteni, meg motorját visszacsavarozni. Egy kisház felépítését is megígértem, meg a pihent pálinkát is le kell majd palackozni. Nem fogok unatkozni Karácsonyig.

2011. november 6., vasárnap

Első kóstolásra

A bor alapjául szolgáló must egy napos ülepítés után került lefejtésre és a helyére (300-as acéltartály), ahol megkezdte a borrá válás útját október 6.-án. Egy héttel később, amikor már a zajos erjedés kicsit alább hagyott, a murci tetejétől 10 centire, beszorítottam a tartály úszófedelét. Így a levegő nem férhet hozzá, a CO2 meg a szelepen el tud távozni. Pénteken lenéztem a pincébe és egy üvegnyit elhoztam belőle. Ott is belekóstoltam egy kicsit, de a vezetés miatt, csak kiköpve ízleltem meg.

Még mindig nagyon édes, de az élesztő mögött már nagyon sok íz felfedezhető, bár a széndioxid sok mindent elfed. Ígéretesnek tűnik! Azon már meg sem lepődöm, hogy az erjedés megint elhúzódik, mondjuk 23 mustfokos cuccal van dolguk a jószágoknak, az 256 g/l cukor várhatóan 15-ös alkohol. Úgy tűnik, hogy az élesztők nem szeretik elkapkodni az alkoholgyártást nálam. Jó munkához idő kell! (a rosszhoz meg még több) A fajélesztős beoltás valószínűleg gyorsabb eredményt hozna, de amíg erre nincs szükség, addig nem élnék a borászati iparág eme csodájával. Kiforr ez magától is, mint az elmúlt sokezer évben.

Most így itt előttem a pohárban úgy néz ki, ahogy egy bornak egy hónapos korában ki kell nézni. Zavaros aranysárga kicsit szürkés szín, rengeteg buborék a pohár falán és ezek szépen lassan szállnak fel a felszínre. Illatban semmi rendkívüli és az ízben is keményen dominál az élesztő. De már érezhető az a gyümölcsös birsalmás jelleg és az alkohol a korty végén. Bizakodom.

A pincesípot lezártam egy fóliával, így kevésbé tud szellőzni, talán jobban megőrzi a meleget és nem reked meg a bor erjedése a hideg miatt.

2011. október 6., csütörtök

Félig tele vagy félig üres a pohár

Most akkor optimista vagyok vagy pesszimista, ha nekem félig tele van a poharam (tököm) a mai magyar közállapotokkal. Az hogy ebben az országban, ha normális (nem kiemelt, csak az elvárható minimum) egészségügyi ellátást akarok kapni, akkor keményen csengetnem kell a zsét, úgy 14 éves korom óta tudom. Ekkor jelent meg a térdemen egy csontkinövés a gyors növekedés miatt. Az állami orvosi ellátás annyira felületes volt, hogy másfél évig voltam fölmentve tornából. Amikor Anyu elvitt egy magán ortopéd rendelésre, akkor végre megnézték rendesen a cuccost, és pár hónapnyi fizikoterápiás kezelés után teljesen normális tinivé váltam.
Az egészségüggyel való találkozásom ezek után is leginkább a korrupcióról szólt és én voltam a korrumpáló fél. Én nemigen voltam beteg, de két gyerekem született. Az ügyfélkapun lekérdeztem, hogy mennyibe kerültek a nyavalyáim a TB-nek az utóbbi közel tíz évben. Negyvenezer kemény forintot fizettek ki rám néhány egészségügyi intézménynek. A társadalmi szolidaritás nevében én ennek több százszorosát csengettem be a teljesen bejelentett fizetésem és a vállalkozásaim után. Ami teljesen rendben van! Csak az nincs rendben, hogy ha véletlenül lebetegednék, vagy valami érne, akkor ez mind nem számítana, nem kapnék rendes ellátást, mert nincs rá pénz.
Most, hogy nagyobbik gyermekem révén találkoztam az oktatási rendszerünkkel, illetve annak bemeneti részével, azt kellett tapasztalnom, hogy vagy az én elvárásaim lettek extrémek, vagy a rendszerben dolgozó pedagógusok fásultsága és alkalmatlansága lett akkora az évek során, hogy ez már kiveri a biztosítékomat. Nem hiszem, hogy általánosíthatok. Biztos vannak lelkes a munkájuknak teljesen elhivatott pedagógusok, a jó értelemben vett megszállottak, de sajnos mi nem ezekkel találkoztunk.
Tanultam némi pedagógiát, többek közt tanár is vónék, úgyhogy nem teljesen dilettánsként nézem a csemetém fejlődését. Talán jó eséllyel meg tudom ítélni, hogy mely közösségben és mely pedagógus irányítása alatt fejlődhet a legtöbbet. Amikor először mentem a Kölökért az oviba, akkor konstatáltam, hogy ez egy nagyüzem. De nem a nagy hozzáadott értéket előállító precíziós, csili vili fajtából, hanem mint a szentesi Barnevál (csirkefeldolgozó). Az, hogy a vegyes csoportban a Kölök a legkisebb és ezért némi extra törődést igényelne az óvónőktől, azt eredményezte, hogy a kezdetektől fogva le akarták pattintani a gyereket. Először azt akarták, hogy hordjuk haza ebéd után. Aztán amikor egy órányi alvás után fölébresztették és keményen nekilátott hisztizni csórikám, mert nem aludta ki magát és rosszul ébredt, egyből jött a telefon, hogy azonnal menjünk érte, mert nem tudják megnyugtatni. Most meg jöttek azzal, hogy beteg és vigyük haza, mert begyulladt a szeme (nagy valósínűséggel szórták a homokot). A gyerekdoki semmit sem talált.
Arra az elhatározásra kellett jutnom, hogy ha nem akarom, hogy a gyerekemet elkönyveljék rossz gyereknek, és ezáltal rossz tanulónak (mert a rossz gyerekek általában hülyék is a skatulyázás szerint), akkor ki kell vennem ebből az óvodából, és egy alapítványi oviba kell íratnom. Ez nem kis tétel a családi költségvetésben, de majd én is ellopom a magánnyudíjpénztári vagyont azt vagánykodok a szufficitemmel.
Nem is olyan régen egy okos ember azt mondta a rádióban, hogy manapság az igazán értékálló befektetés nem a részvény vagy a nemesfém, még csak nem is az állampapír. A gyerekeink minél magasabb színvonalú oktatásába érdemes befektetnünk.
És ez már az óvodával elkezdődött.
Abszudisztán.

2011. október 4., kedd

Túl a szüreten

Ezúton is szeretném megköszönni minden kedves barátomnak, hogy eljöttek szüretelni!
A nap eseményei annyira besűrűsödtek körülöttem, hogy fényképekkel nem tudtam dokumentálni őket. Nekem a szüret már szerdán elkezdődött, a pince felkészítésével. Egy sor újdonságot találtam ki.
A korábbi szüretek szűk keresztmetszete mindig a cefre lejuttatása volt a pincébe. (viszonylag kicsi a pincém és nincs előtere, a prés lent van a pincében) Eddig láncban adogattuk le vödrökben a matériát, ami eléggé megviselte a csapatot. A cefreszivattyú egy kicsit drága mulatság, ezért építettem egy csúszdát műanyag csövekből. A síp falába fúrtam be a tartó konzolokat és ezek tartották a 110mm átmérőjű csöveket. A tetején egy garatba beöntötték a cefrét, az végigcsúszott a csövön, a vége egy könyökkel a kád fölé lett irányítva. Nagyságrendekkel kényelmesebb volt, mint a vödrözés. Három ember elég volt a működtetéséhez. Egy vödrözte a cefrét, egy tartotta a garatot és egy tartotta lenn a könyökcsövet, mert a lezúduló cucc lerúgta volna a helyéről. Így is nyakig mustosak lettünk, de sokkal gyorsabb és könnyebb volt, mint 8-10 embernek vödröket adogatni.
Szerdán lefestettem a Dobosiéktól vett nagyhordót. Szép lett, a pince dísze. Piros és fekete, ahogy egy ászokhordónak ki kell nézni. De idén nem került bele semmi, de erről majd később.
Kimostam a tartályokat. Kivakartam belőlük a tavalyi borkövet, trisós vízzel tisztára mostam, majd ezt citromsavassal közömbösítettem aztán ezt is kiöblítettem. Így várták a mustot. Kimostam az 500-as kádat, ez várta lenn a cefrét a préssel szemben.
Fölszereltem egy ventilátort az ajtóra és egy csövön levezettem az általa befujt levegőt a pince belsejébe. Egy időzítő kapcsolót beállítottam, hogy éjjel kapcsolja be a ventillátort. Így próbáltam meg hűteni a pince levegőjét, viszonylagos sikerrel, mert a nappali 30 fokok azért csak-csak visszamelegítik a pincét valamennyire.
Pénteken béreltem egy nagy utánfutót és este összeszedtem a cuccokat. Elmostam a kádakat, a hordókat és a ládákat. 50 ládám van, a nagy fehér húsosláda fajtából. Két sörpad garnitúrát került még a futóra, a nagy sátor, mobil gyerekágy, bogrács, tűzifa, vizesballonok, vödrök és még két raklap. Szombat reggel kipakoltam a pincénél a kádakat meg a hordókat, kivittem a telekre a padokat meg a sátrat. A főzéshez szükséges cuccokat. És megreggeliztettem az ott sürgölődő és a megérkező népeket. Pálinkát reggeliztek meleg kenyérrel (hallelúja Varga pék) meg sűlthusizsírt. A vegák kaptak padlizsánkrémet. A sűlthusizsír receptje 40 személyre:
1 kg kacsazsír vagy libazsír
0,5 kg sertészsír
4 kg hagyma
fél fej fokhagyma
3 paradicsom
3 paprika
0,5 kg befűszerezett pulykacomb filé vagy csirke felsőcomb filé
A felolvasztott zsírba a fölaprított hagymát üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a fölaprított paradicsomot, paprikát, fokhagymát és a háromujjnyi vastagságú húsdarabokat. Addig sütjük, amíg meg nem barnulnak a hagymák és a húsdarabokat szét lehet nyomni a fakanállal. A kész cuccost dobozokba szedjük, minden dobozba jusson hús, amit szétmarcangolunk és eloszlatjuk egyenletesen a dobozban. Hagyjuk az egészet kihűlni. Ideális reggeli a dolgos hétköznapokra.
11 órára nagyjából mindenki megérkezett és bereggelizett, ezért átmentünk a szőlőbe. Először leszedtük azt a három és fél sort, ami mustkészítésre volt szánva. Ezt nem válogattam le augusztus elején. A szedés nagyon gyorsan haladt, ezért megraktuk a futót és néhány lelkes segítővel elindultunk feldolgozni. Mire lebogyóztuk és leküldtük a pincébe és visszamentem a futóval, addigra a maradék négy sort is leszedték és kihordták a “jómunkásemberek”. Két és fél óra alatt le volt szüretelve.
Ennek a négy sornak a termését szántam bornak. Ezt is gyorsan feldolgoztuk és lejuttattuk a nagy kádba. A cefre tetejét megspricceltem törzsoldattal, hogy az ecetbaciknak elejét vegyem. Közben a szüretelők megebédeltek. Isteni gulyáslevest főzött nekik a Kisfeleségem.
Mikor leküldtük a cuccost a pincébe, mi is elmentünk megebédelni. Kicsit beszélgettünk és dicsértük a szakácsot, akinek lehetett borozgatott, aztán visszamentünk a pincéhez néhány önkénttörppel, mert Zoli hozott nekem 100 kg kékfrankos szőlőt. Azt is ledaráltuk és leküldtük a pinyőbe egy fedeleshordóba. Kapott a tetejére spricniből ként, aztán félretettem, hagy ázzon. A kádak elmosása és a csövek leszerelése után ott maradtam egyedül.
A telken a többiek összepakolták cuccokat, nekem csak föl kellett dobálni a futóra. Itt jegyezném meg, hogy utánfutóval tolatni egyedül k*nagy szívás. A pincében már lecsurgott a présben a mustnak szánt cefre leve és az bekerült egy tartályba, hogy ülepedjék.
A kádba héjon ázó cefrébe beraktam a kádszűrőket, és elkezdtem a színmustot egy tartályba szivattyúzni. Jól elvoltam ezekkel a tevékenységekkel éjjel egyig.
A vasárnapot is a pincében kezdtem. Kihordtam a futóra a törkölyt, meg a felesleges műanyaghordókat, tárolókat. Ezeket hazavittem, ledobáltam és visszavittem a futót a kölcsönzőbe. Aztán vissza a pincébe és folytattam.
A mustokat egy napos ülepítés után lefejtettem, az üledéket (kb 10 százalék) a törkölyhöz öntöttem, a tartályokat elmostam és ment vissza a must. A tartósításra szánt must megkapta a tartósítószer adagját és a bentonitot, hogy szépen le tudjon ülepedni. Majd leszűröm és palackozom, hogy egész a következő szüretig mustot (bababort) tudjunk inni Andrissal.
Az eredmények: - 1000 liter cefre
200 liter tartósított must 21 mustfok
250 liter bornak szánt must 23 mustfok
50 liter sillernek szánt must 20 mustfok
3 hordó törköly
Mivel nem préseltem, csak a színmust került feldolgozásra, ezért a törköly igen leves. Ebből tavasszal főzetünk szőlőpálinkát.
 

2011. szeptember 23., péntek

Tetvek

Vettem egy seregélyriasztót az Interneten. Nem volt rettenetes ára, de nem azért vettem, hogy azonnal kidobjam. Egy hete, amikor a madárhálót kiraktuk az egyik oszlop tetejére földrótoztam az elektromos seregélyriasztót is. Elég hangosan csiripelt félpercenként, de a tábla másik felén már nem lehetett hallani. Tehát aki az úton ment az már nem hallotta. Ebből gondolom, hogy valamelyik a táblában dolgozó napszámos vagy arra mászkáló vadozó lehetett a szemétláda szarházi mocskos tetű, aki ellopta. Remélem, ami pénzt kap, érte azt mind a gyereke gyógyszerére költi. Ja és akadjon meg a torkán az a nagy szemű csemegeszőlő, amit leszedett. Az a rohadék csak azt az egy tőkét szedte meg, ezen volt négy-öt fürt későn érő nagy szemű nagy fürtű szőlő. Ezt is költse gyógyszerre meg temetésre.
Érdemes ebben az országban bármit is termelni, valamivel bajlódni?
Igaza van: http://www.youtube.com/watch?v=iMU8F_HVMBI

2011. augusztus 10., szerda

6 mázsa mínusz


Leszüreteltem 6 mázsa szőlőt egyedül négy sorról. Gyorsan ment. Összesen egy nap alatt megvolt a dolog.

Gyakorlatilag megfeleztem a termést a tőkéken. A fürtválogatásba a végére úgy belejöttem, hogy talán még egyes tőkéknél túlzásba is estem. De minden hajtáson csak egy fürt maradt. (vagy egy sem, mert túl közel estek a drótokhoz) Csak azért 6 mázsa mínusz az eredmény, mert a többi soron fönnhagytam az összes szőlőt. Úgy döntöttem, hogy idén csak ebből a négy sorból lesz bor. A többit leszűröm mustként, és lepalackozom. Jövő nyárig mustot akarok inni.

Apokaliptikus képek következnek, a helyi öregek teljesen hülyének néznének, ha meglátnák mit csináltam. Náluk a szőlő teremjen amennyit bír.





A piros szlanka bogyója meg már kezd színesedni.



2011. augusztus 9., kedd

A rettentő házőrző


Reggel a bejárati lépcsőn napozott a lenti félelmetesen harcias hüllő. Ahogy kinyitottam az ajtót beszaladt. Próbáltam kitessékelni, de mint a Tom és Jerry-ben kipörgött a lába a padlón. Nagy nehezen kiraktam, és akkor támadólag lépett fel. Miután jól kiröhögtük, le is fényképeztük a félelmetes házőrzőnket. Szóval nem a méret a lényeg, hanem a harciasság. Az ott a háttérben egy tavasszal lekötözött szőlővessző, és hát gyíkuraság még ennek a méretét sem érte el.









2011. július 21., csütörtök

MLM

Nem a szőlőhöz kapcsolódik a téma, de úgy gondoltam a kedves olvasóimmal megosztom, ami velem történt. Tanulságul, nehogy más is beszívja a dolgot.
Előre leszögeznék néhány alapvetést: zsigeri ellenérzésem van minden Multi Level Marketing féle értékesítési móddal, nincs az a pénz, hogy én egy barátomat beszervezzem bármi ilyen kereskedelmi rendszerbe.
Tehát az MLM fanatikusok ne is olvassák tovább eme kis szösszenetet. Nem kérek a “mi rendszerünk teljesen más” megjegyzéseket. Nem, más! Mind ugyanarra az emberi gyengeség kihasználására épül, melynek neve hiszékenység.

Ezek a cégek a kilencvenes évek elején jelentek meg mifelénk. Anyukám, mivel barátkozós, félfalutismerő asszonyság, hamar beszipkázták ezek a cuccok. Anyagilag sem álltunk akkor a legjobban, az is csábító volt neki, hogy ugyanazzal kereshet egy kis pénzt, amit előtte sok éve is csinált. Boltos volt, tehát kereskedővér is csörgedezett benne, meg amúgy is mindenki ismerte. Szóval ezekkel a cuccokal mostunk, tisztítottunk, egészségmegőriztünk, meg satöbbi. Anyu nem egy nyomulós, mindenkit földbedöngölő ámerikai managger típusú versenyző. Ezért nem is szervezett maga alá hatalmas értékesítő hálózatokat. Csak az a néhány ember vette tőle az anyagot, akikkel amúgy is találkozott volna minden hónapban. Szóval ezekből sem lettünk gazdagok, de Anyu szerette csinálni, szeretett eljárni a cégek szervezte nagy bulikra, meg ezzel is egy kicsit emberek közé menni. Nagyon rá se fizetett soha, mert amúgy sem tudott nagy pénzeket belerakni a dologba. Még most is foglalkozik néhány ilyen cuccal, kicsit féltettem is emiatt, de a múltkor megnyugtatott, hogy ez neki jó hobbi, ne parázzak.


Szóval, amiért ezt a posztot kezdtem írni a következő. Ezek a cégek most más irányból támadnak. Fölfedezték a kor nagy találmányát, az Internetet. Közösen csinálnak egy webáruházat és az ott regisztrált vásárlókkal gyűjtetik be a további potenciális vásárlókat. Kábé ugyanaz a stratégia, mint az eredeti rendszerben, csak a korszellemnek megfelelő jelszavakkal operálnak (internetes közösség, presztizsmárkák, környezettudatosság).
Egyszer találkoztam valakivel, aki megadta a telefonszámomat egy barátjának. Így jutott el hozzám a hölgy, aki azzal hívott föl, hogy most alapítottak egy céget és munkatársakat keresnek. Kicsit gyanakodtam, ezért megkérdeztem, hogy ugye nem valamit értékesíteni kell. Jött a válasz, hogy ő geológus és ő sem ért az értékesítéshez, tehát nem. Elaltatta a gyanúmat, mert jó régen barlangászom és az ott előforduló geológusok földön (és alatta) járó emberek voltak, ebből általánosítottam. Este eljött a csaj, leültünk a teraszra, kicsi bemutatkozó duma után előszedte a klisé papírokat és kérdéseket. Mi a célod az életben? Akarsz e segíteni a barátaidnak? Na, ekkor ment föl bennem a pumpa, mint a szőkében, aki mellé ül a wcnek.





Szóval, úgy látszik, ezeket az embereket tanítják ezekre a kikerülős kommunikációs stratégiákra, mert a magamfajta beszervezésutálló emberek, már a régi trükkökkel alapból lepattintanák őket.
Ha már ott volt, akkor nem zavartam el a fracba azonnal, mert ugye vót gyerekszobám, de az összes mondanivalóját megcáfolva, adtam neki némi verbális élveboncolást. Amikor a pénzéhségemre próbál rámenni, közöltem vele, hogy köszönöm, jó nekem szegénynek és kishatalmúnak lenni. Nem akarok cégbirodalmat építeni és nem akarok nagybefektetőként a tőzsdepánikok miatt rettegni. Azon a néhányszáz négyzetméteren szeretném azt csinálni ami jól esik, amit magaménak mondhatok. Nézni, ahogy nőnek a gyerekeim, szőlőim, pocakom! Tisztességesen, szerényen.
Amikor a környezettudatosságomat kezdte el pedzegetni, akkor aztán eldurrant az agyam. Baszki, hogy lehet az a termék környezetkímélő, amit egy amerikai vegyikonszern legyárt és átutaztat a fél világon kamionnal, hajóval, megin kamionnal, majd egy futár házhoz szállítja neked atombrutálisan becsomagolva két kiló kartonba, nehogy megsérüljön. Tudom én, hogy a multikban vásárolt cuccoknak is van szállítási meg előállítási környezeti terhelésük, de legalább nem akarják elhitetni velem, hogy milyen kurva környezetbarát a cucc és lehet hogy a borsodkemből a szállítás kicsit kevesebb olajat füstölt el.


Az egészségmegőrzésemre sem nagyon lehet apellálniuk, mert, ha ezek a cuccok annyira tiszták meg hatásosak és frankók. Akkor mi az Istenér nem képesek ezek a cégek, arra néhány százezer forintot költeni, hogy gyógyszerkönyvi minősítést kapjanak a termékeik. Ha még az OGYI engedélyt sem tudják megszerezni, és csak élelmiszerkiegészítőként lehet árulni a cuccaikat, akkor menjenek a francba a placebószarjaikkal. Nem fogok a gyerekemnek beadni olyan cuccot, amire az van írva, hogy csak külsőleg, mer annyira sóherek, hogy nem vizsgáltatják be a cuccot rendes laborban. Hiába próbálja nekem valaki bemagyarázni, hogy az mennyire jó hatású készítmény. Ja, hogy egy rendes vizsgálaton kiderülne, hogy az egész csak mókusvakítás.





Az meg milyen már, hogy egy műanyag dobozt, ami csak egy kicsit jobb minőségű, mint az átlagos jószág, az mindenféle hókuszpókusszal körítve próbálják rádsózni irreális árakon.
Értem én ezeknek a cégeknek a technikáját. Tényleg drága reklámokkal meg melóval megismertetni a világgal egy terméket. Sokkal olcsóbb, keresni néhánytízezer szegénységből kitörni próbáló hiszékeny embert. Ezeknek meglobogtatni a könnyű pénzkereset lehetőségét, lehetőleg úgy, hogy már mutass neki néhányat, aki ebből sokat keresett. Ezek hozzák az ismerőseiket vásárlónak. A gyártó benyeli a nagykereskedő hasznát, a kisembereknek meg juttatnak néhány morzsát, úgy, hogy közben ők is a gyártót gazdagítják, mert az ő termékeiket veszik.
Tanulság, hogy ha egy állásajánlattal keresnek meg és azt három mondattal nem lehet elmondani, hogy mi lenne a munka, akkor az nem érdekel.

2011. július 19., kedd

Tikkadt nap

Szombat reggel nagyon korán keltem. Ez a legnagyobb próbatétel számomra. Világéletemben utáltam hajnalban kelni. Bagoly típus vagyok, éjjel bármeddig képes vagyok dolgozni, csak legalább tízig alhassak.
Ehhez képest most kénytelen voltam négykor kelni, hogy ne a brutál melegben kelljen dolgoznom. A napirenden szerepelt a tetővágás, a hajtások befűzése és az új telepítésű jószágok karóhoz körözése. Úgy voltam vele, ha a még bírom a meleget, akkor elkezdem a fürtválogatást is.


A csonkázással viszonylag időben végeztem és a vállaimat sem viselte meg brutálisan. Bár mint a képen látható, nem képezett még alagutat a sorok összeborulása. Azért így is volt mit elvagdosni. Nagyon sok helyen a szőlő nem a sorköz felé hozta a hosszú hajtásait, hanem a sor tetején a másik tőke fölé húzódott be. Ezeket is jól levagdostam.




A fiatal pótlásként telepített sárgamuskotály tőkék szépen megerősödtek és a karókhoz kötözésük már nagyon időszerű volt. Szép erős kordonkarok lesznek, de addig még sokat kell nőniük és be kell érniük az őszön. Jövőre már teremhetnek egy két fürtöt. A hárslevelűt meg nem állítottam kordonkar kinevelésre. Igazán még nem döntöttem el a művelésmódját sem. Lehet, hogy maradok ennél is az ernyő művelésnél, ami nagyon kényelmes, csak a tőkefejet hagyom egy kicsit alacsonyabban, és kihúzok még egy szál drótot. Ez lesz a vezetőszál és három pár drótba lehet majd befűzögetni a hajtásokat. De ezt még nem döntöttem el, van még időm, hagyom őket megerősödni.






Elkezdtem a fűrtválogatást is. Egy soron mentem végig, és a három fürtöt nevelő hajtásokról ledobáltam a felesleget. Csak egy maradt. Attól függően, hogy melyik tűnt életképesebbnek, vagy az első vagy a középső maradt. A drótok közelsége döntően befolyásolta az eredményt, mert amelyik közel esik valamelyik dróthoz, az úgy sem ússza meg szüretig sértetlenül, úgyhogy semmi értelme, hogy fönnmaradjon. Ezt a melót annyira nem csípem, nem annyira látványos az eredménye, mint a többi szőlőmunkának és fáj is a szívem a sok szép fürtért. De ennek meg kell lennie, ezt mondja a racionális énem. Tudatban ott van ennek a fontosság, de akkor is nagyon nehéz. 11-ig bírtam a kánikulát, aztán hazamentem és bevetettem magam a medencébe.

2011. június 14., kedd

Kasza

Túl hamar örültem. Még metszéskor beszéltem meg egy helyi öreggel, hogy elvállalja a szőlőmunkákat. Örültem, hogy végre sikerült napszámost találnom. De mostanság hívtam és lepattintott, hogy nem aktuális. Annyira kevesen vállalnak szőlőmunkát, hogy azokat fölszippantják a nagyok. Hol van ebben az országban 11,2 százalék munkanélküli.
Gábor születése miatt a szabadidőm drasztikusan lecsökkent, ezért szerettem volna valakit, hogy rendben tartsa a szőlőt. Már egy kapálás is nagyon ráférne és a zöldmunkák is nagyon aktuálisak.



Benzines fűkaszát ragadtam és a sorokat kigazoltam. Azért ez így leírva kicsit kurtán hangzik. Szóval nekiestem a gaz kiirtásának. A fűkasza berregésétől volta hangos a határ és egy délután kellett, hogy végigmenjek a tíz soron. Rettenetesen zabálta a damilt a sok magasra nőtt gaz. Főleg a kamilla volt utálatos, annak a szárát még a fullosan pörgő damil sem vitte el elsőre. A tanulság az, hogy vagy mással csináltatom a kaszálást, vagy gázálarcban esek neki, mert a végére úgy befulladtam a pollenektől, hogy alig bírtam kivánszorogni a sor végéig. A telek rendbe hozására már gondolni se mertem.
A héten még hajtásválogatás és befűzés vár rám csütörtökön. A hozamkorlátozást is most be akarom állítani. Nem zöldszüret lesz, hanem ahol sűrűnek és soknak érzem a termést, ott kitörök egy-egy (vagy minden másodikat) termő hajtást, ahogy Győrgykovács Imre mondta egy előadásában
A bor szépen újraforr. Így szőlővirágzáskor a bor még újra nekiugrik a forrásnak. A felmelegedő pince meg a fejtés óta csökkenő kénszint hatására a maradék cukor eltüntetésének nekidurálják magukat az élesztők. Remélem, szépen szárazra tud forrni a borom végre. A tartály úszófedelét megemeltem, hagytam űrt a habnak. Négy hét múlva ellenőrzöm és a tetőt is ráengedem a borra. Addigra szépen le kell csengenie a forrásnak.



2011. május 17., kedd

Gábris



Az Úr 2011. évének az Ígéret havának 13. napján hajnali 1:40-kor a világra jöttem.
Most szólok mindenkinek, hogy ez az én birodalmam és, ha valaki csak egy icipici kárt tesz benne, azt írgalmatlanul összenyálazom.
Mikor kitoltak engem a legjobb helyről, amit eddig ismertem 3300 g és 53 cm, voltak az SI mértékegységben megadott paramétereim. Azóta bekapcsolódtam a civilizációs körforgásba. Kaptam ruhát (nem megruháztak csak föl), takarót, cicit. Férfiembernek ennél több nem kell az élettől.
Anya jól van, csak a hajnali időzítésemet sérelmezte, apának meg mi baja lehetne.
Képesebbik felem a fater lefényképezte, itt lehet megkukkolni:

https://picasaweb.google.com/samulaci/20110513_Gabris#






Gábris

Samu Gábor 2011.05.13

2011. május 4., szerda

Kapa, kasza, kóstolópohár

Tavaly megfogadtam, hogy minden munkát időben el fogok végezni. Ennek szellemében, gyorsan elrohantam lekaszálni a pince környékén és a tetején a füvet és a gazt. Tavaly május közepén estem neki ennek és akkor az ember magas gazhoz már tárcsát kellett használnom a fűkaszán. Most elég volt a damil, de már azért akadtak hüvelykujj vastagságú gazok, amikkel kicsit nehezebb volt elbánni.
A szomszéd pincét átépítették és a bontott cuccok egy részét, jó magyar szokás szerint, otthagyták a pincém környékén és tetején. Ez egy kicsit bosszantó módon megnehezítette a dolgom. Néhányszor elkapta a fűkasza a széthajigált drótokat, meg eltépte a damilt, amikor beleakadt az esőcsatornába.

Megkóstolgattam a tartályban lévő borokat. Illatban és zamatban is jók, de még pezseg. Remélem, újra beindul rendesen a forrás és szárazra forr. Nagyon markáns savai vannak, de ha most a hőmérséklet emelkedésével végig forr, akkor egyensúlyos kellemes borrá válik, remélem.

2011. április 4., hétfő

„Kiészvagyook!”

Az utóbbi időben kissé elhanyagoltam a naplózást, de az események nem álltak meg, csak én voltam lusta leírni, meg az ihlet sem zaklatott szerteszét. Most írhatnám, hogy nem volt időm, de ez nem fedné a teljes igazságot. Ennyit a mentegetőzésből átcsapó önostorozásról. Kezdjük a szőlőben. A metszést még február végén, egy szeles-napsütéses napon elkezdtem. Brutál nagy sárban toporogtam és összeszedtem egy jó kis megfázást, amire már régen nem volt példa. Három sort haladtam egy nap alatt. Aztán a meló beszippantott, és vasmarokkal szorongatta a golyóscsapágyaimat. A múlt héten, szombaton Csibe hathatós segítségével nekiveselkedtem a metszésnek. Csibe rángatta le a vesszőket én meg vagdostam. Viszonylag gyorsan befejeztük, csak kétszer verte ki a szemét a tesóm. Az estét kamillás borogatásokkal a szemén töltötte és másnap úgy nézett ki, mint aki egész nap pajzs nélkül hegesztett. Aztán szerdán és csütörtökön a lekötözéssel és a támrendszer karbantartásával foglalatoskodtam. Néhány oszlop kikötését szétszedték a gépek, a meglazult drótokat megcibáltam, fölraktam vagy húsz spannolót és a legalsó szál nagyon sok helyen elszakadt, ezeket javítgattam meg az összes soron. Ez a szál már nagyon lestrapált minden soron, eredetileg egy vékonyabb és merevebb anyagból készült, mint a többi és törik, mint a rossznyavalya. Csütörtök estére már csak az utolsó sor maradt rendbetételre. Vasárnap Andrissal mentünk ki a szőlőbe. Az úton közölte, hogy jó messze van a szőlő. Aztán amikor odaértünk és kipakoltunk (ásó, kötöző, drót) és elballagtunk a sor végére, közölte, hogy kérek kenyeret. Anya néhány napi hidegélelem csomagjáért visszabattyogtunk az autóhoz. Jól beebédelve láttunk neki a kidőlt oszlopok helyreigazításának, a drót meghúzgálásának. A lekötözésben mindenképpen segíteni akart Andris, ezért egy kicsit tovább tartott a dolog, de jó látni, hogy a fiamat is ugyanúgy lenyűgözik a briliáns gépek, mint engem. A víz az egész táblából az én szőlőm végébe folyik le, ezért van egy kis rész, ahol megáll, és rettenetes dagonyát képez. Ezt megszüntetendő, egy kis patakmedret ástam lefelé az erdő felé. Ezen felbuzdulva Andris is bősz sarazásba kezdett a lapátjával, majd ezen felbuzdulva közölte, hogy Apucika letisztogatom a kocsidat. Mivel a jégkaparóval rendszeresen tisztogatta a kocsit télen, most a sáros lapátjával állt neki a kocsi oldalát összematyakolni. És amikor kiértem a sorból, akkor a rendszeresen használt felkiáltásával várt: “Kiészvagyook!” Én is készvoltam.

2011. február 14., hétfő

Elment

Ez így nem ér! Kivel megyek így tolókocsis Kossuth túrára. Ez csak veled lett volna poén, te voltál az értelmi szerző. Ki épít gátat a legdúrvább szűkületekben és ki húzza be a kötelet a vízesés alá. Ez így nem fair, három hete még a nyári sátrazást tervezgettük Midszenten, meg hogy jössz hozzánk sofőrködni, ha úgy alakul a helyzet és elindul a cég. Ez így nem ér!



Csak nagy szívvel tudott bármit csinálni, ha valaki kezdő jött velünk túrázni, akkor tuti, hogy ő volt az, aki pátyolgatta. Ha valami veszélyes helyen a csajok beparáztak, segítette, biztosította és leimátkozta őket. Ha valakinek segíteni kellett, jött melózott, irányított, anekdotázott. Ha lazítottunk, akkor is ő volt a társaság lelke. Nagyon tudott bulizni, enni, inni, vigasztalni a társaság erejének lenni.
Tizenegy év. Ennyi ideje voltunk barátok. Ennyi ideje kaptam tőle segítséget, közös élményeket, élettapasztalatot.