2008. március 11., kedd

Morális válság

Elhatároztam, hogy politikával nem foglalkozom a postjaimban. Nem akarok úgy járni mint Ekkerjoz. Leírta a véleményét, aztán harcolhatott a pártvakságban szenvedőkkel a hozzászólásoknál. A cím nem a politikára, hanem a közlekedésre vonatkozik.

Történetesen minden nap átélem azt a "kellemes" helyzetet, hogy a munkahelyem elérése céljából, be és hazaautózok Budapestre. Eközben rengeteg új élmény ér. Elgondolkozom azon, ha olyan nagy szegénység van ebben az országban, akkor miért nem lehet megmozdulni az utakon a nagyobbnál-nagyobb és újabbnál-újabb autóktól. De ez csak mellékszál. Az is érdekes, hogy szinte minden autóban, csak a sofőr tartózkodik. (mi ketten vagyunk egyenlőre a kocsiban)

A mindennepi rutinba belekalkuláltuk, hogy az M3 bevezető szakaszán uszkve 20 percet araszolunk. Közben beszélgetünk, rádiót vagy hangoskönyvet hallgatunk, tehát még jól is telne az a kis idő, ha nem lenne az a sok oltári tapló bunkó, aki tolakodással és sorelőzzéssel megállítja a forgalmat.
A közlekedési morál jól mutatja ennek az országnak a mentalitását. Az a JANI aki a másikat letúrja az útról vagy a benzinkúton keresztül beelőzi a teljes sort. Még a nyelvünk is alkalmazkodott ehhez a mentalitáshoz, annyira régen ilyen a Magyar, hogy elnézően csak annyit mond ügyeskedik. Tehát az az ügyes aki semmibe veszi a másikat. Nálunk, ha egy vállalkozó csak a minimálbér után fizet járulékot (közben a BMW ott parkol az utcán rokkant igazolvánnyal) azzal mindenki elnéző, mert szegényt megnyomorítja az a sok adó és ott fogja meg a pénzt ahol lehet. Tehát nem ad számlát zsebbe fizet, leírja költségként még a gyerek nyalókát is.

Minap araszolunk a Nagy Lajos Krt. felhajtónál, a természetes ugye az lenne, hogy mint a zippzár egy a felhajtóról egy a mi sávunkból. De nem, a felhajtóról keresztbeálva bevág elém egy taxis. Kicsit méltatlankodtam és odatoltam az autó orrát, hogy véletlenül se tudjon bejönni. Majd ablakot lehúzva elmagyaráztam a tisztelt Hivatásos Vezetőnek, hogy elmehetne a felhajtó végéig, és ott beengedném, így viszont két sáv forgalmát fogja le. A válasz némi agresszióval a következő volt, hogy igenis neki van elsőbbsége mert jobbkéz szabályos sávváltást csinál, hiába mondtam neki, hogy én biza nem váltottam sávot, és neki van egy macisajt a sávja mellett. Szóval, ennekalapján megyek az autópályán 110-el a külső sávban, és Ő kivág a felhajtó elején elém gyorsítás nélkül akkor én adjak neki elsőbbséget. Na az ilyenek ölik ki belőlem az előzékenységet előbb vagy utóbb.

Ma reggeli történet, hogy az M3 bevezetőn lévő ÖMV kúton áthajtva egy Fordos Jóember szépen beelőzte a sort. Én meg biza szoktam nézni a tükörben, hogy aki be akar jönni elém az tankolni volt e, vagy csak szimplán tahó. Na ekkor szoktam rátapadni az előttem menőre. És képzeljétek, rámdudált a bitang. Biztos csak ellenőrizte, hogy szól e még a kűrt, mert más okát nem tudom elképzelni mi oka lehetett. Persze az se szokott tetszeni, ha balesetkor a leállósávon előzik meg a sort. Javasolnám ezeknek az embereknek áttekinteni a közúti közlekedés szabályait.

A tanulság az, hogy ebben az országban a fejekben kellene egy kicsit rendet rakni, hogy elmozduljunk a Balkánról Európa felé. Nem akarom én, hogy Germán rend legyen nálunk, csak azt szertném, ha kicsit elmozdulnánk abba az irányba.

2008. március 3., hétfő

Otthoni szőlő

Telepítettem néhány tő csemegeszőlő oltványt a pincém mellé. 3 tő Teréz, 3 Palatina ezek rezisztens fajták és 3 Szőlőskertek királynője, ez egy kicsit érzékenyebb fajta. Tavaly a veteményes volt itt, amit felszámoltam és most egy kis tűzrakót és lugast alakítok ki. Terveim között szerepel még egy kerti grill is, de ezt a költségvetés nem biztos, hogy elbírja.
A szőlőket valami ilyen pergolára akarom felfuttatni, a tetejére csak 1-2 tőkét, ezek csak árnyékolnak, nem biztos hogy teremnek is. Bár Mindszenten a Csabagyöngye vígan terem 2,5 méter magasan is. Vagy kérgezett akácoszlopból csinálok valami hasonló alkalmatosságot.
Valami ücsörgőt meg asztalt is szeretnék odarakni, de nem akarom lebetonozni vagy kövekkel kirakni a területet. Szóval, ha van ötletetek vagy tudtok valami jó lelőhelyet, ahol olcsón lehet kapni fa cuccokat, akkor várom a beszólásokat.