2009. december 29., kedd

Borfejtés

A forrásnak két és fél hónap után lett vége. A pincében ez idő alatt stabil 15 fok volt, talán ez eredményezte, hogy a borok ennyire lassan jutottak a végére a folyamatnak. A borok kifejezetten testesek, vastagok, hosszú ízűek és alkoholosak. Még a kóstolt tételekben föllelhetők itt-ott oda nem illő ízek, de ezek remélhetőleg a tisztulás, ülepedés során szépen eltűnnek.


Most a fejtés során le is kéneztem a borokat. Visszafogottan használtam a ként, tisztulás után megmérem a jellemzőket és majd ennek függvényében a második fejtéskor állítom be 30-40 mg/l –re a szintet.
A fejtés sorrendjét szépen aprólékosan megterveztem, majd a papírt, amin ezt levezettem, jól otthon hagytam. Persze a műveletek adták magukat. Szivattyúzás, hordómosás, kénezés, vödrözés, tartálymosás és így tovább…
Karácsonyra akartam egy kis bort hazavinni, ezért még otthon összeszereltem a szűrőt, és jól átmosattam a lapokat. Igazán jólesett a mínusz tizennégy fokban a pancsolás. Kábé háromszor fagyott oda a kezem a szűrő inox előlapjához. És ennek a nagy szenvedésnek viszonylag kevés haszna lett, ugyanis a bor annyira zavaros, hogy tizenöt liter leszűrése után teljesen eltömte a szűrőlapokat.

Mire kész lettem leszakadt az ég. Akkora hó esett, hogy kérdéses lett a hazajutásom. Igazán csak a pincénél való megfordulás volt necces, ugyanis ott nem tud lendületet szerezni az autó egy viszonylag meredek lejtő előtt. De a jó téligumi megmentett.


5 megjegyzés:

Szőlősgazda írta...

Hello!

Érdekelne, mi lett a héjon erjesztett sárga muskotály kísérleteddel? Még mindig úgy gondolod, hogy a muskotályhoz jól áll a csersav?

Samu László írta...

Tegnap kóstoltam, egy jó fröccsbor lett belőle. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elházasítottam egy normál feldolgozású muskotállyal, fele-fele arányban, mert tényleg nagyon durván csersavas lett (úgy csak én tudtam volna meginni). Szerintem van még benne fejlődési potenciál, de jövőre ilyen kísérleteket nem folytatok.

Szőlősgazda írta...

Ha elfogadsz egy tanácsot... újbort derítés nélkül nem szabad finomszűrővel megszűrni, mert akkor még annyi a lebegő nyálka benne, hogy pontosan az általad leírt eldugulás következik be.

Azt viszont nem javaslom, hogy már most deríts, szóval szerintem érdemes kivenni egy üvegballonba 10 liter karácsonyi bort a forrás leállta után a tartály tetejéről, ahol már tisztább, és azt félretenni. Szépen leül, és egy slaggal relatíve tiszta bort tudsz mutatni a vendégeknek. Amúgy az óborért jobban rajonganak, nálunk ez a tapasztalat.

Samu László írta...

Az idő nagy úr, nekem meg abból kevés van. Ezért volt a szűrés. A forrás meg csak karácsony előtt állt le és két nap alatt nem ülepedett volna eleget. Ezen a hídon is át kellett mennem. Jövőre mindent kicsit másképp csinálok.
Köszi.

Dzsoni borász írta...

Sziasztok 5 éve borászkodom van egy párérme borvesenyeken elért hejezésekből tavji pl. 114 versngyzőból ezüst érmes kabernésovingyon. Most ismét eszt vettem Gyögyöspatáról barikolt fa hordokat sikerült szereznem, megtörtént az első felytés, denos más az iz másab kicsit vaniliás kakós és a kabernének a jelegzetes ize ez jó?