2009. november 23., hétfő

Nincs mit inni

Nincs mit inni a pincében. A borok még mindig erjedésben vannak. 15 fok van lent, a kinti hideg ellenére. A hordókba belehallgatva még elég intenzív a pezsgés, az üvegkotyogó még mindig percenként buggyan egyet. Hagyom békében dolgozni a kis élesztőket nem akarom elkövetni újra azt a hibát, mint tavaly, hogy túl hamar lefejtem és lekénezem a bort, miközben az élesztők még dolgoznának rajta egy kicsit (bizony az ízén nyomot hagyott, hogy a kénnel együtt erjedt).
És, hogy éppen miért nincs mit inni:
2008–as Muskotályok szépen újraindultak a nyári melegben a magas szabadkén tartalom ellenére az acéltartályokban, ezért összefejtettem őket egy tartályba, és beoltottam őket egy alkohol és hideg toleráns fajélesztővel, ami nem hagy semmilyen ízt a borban. Hagytam hagy erjedjen ki szépen a maradék cukor. Mostani állapot szerint tejszerű kissé széndioxidos a bor, ez már talán befejezte az erjedést, most már csak le kell tisztulnia. Néhány nap múlva segítek neki a tisztulásban egy kis derítőszerrel, és átfejtem a másik tartályba, hogy végre iható állapotba kerüljön.
A 2008-as vörösbor kísérletem annyira nem sikerült, hogy az egészet le fogom főzetni pálinkának. Műanyag hordóba tettem és hazahoztam, hátul a törköllyel el lesznek a pálinkafőzésig.
Az idei borok meg még erjednek, tisztulnak, az első szüretből készített héjon erjesztett muskotály igen érdekes illatú kemény karakteres fehérbor, sok tanninnal, fanyar jegyekkel. Kemény, karakteres bor, nekem nagyon tetszik, de szerintem egyedül leszek ezzel a véleményemmel.
A második szüretből származó muskotály, ami egy hétig erjedt héjon, még így erjedésében is kedves, illatos és valószínűleg édes bor lesz.
A vásárolt Chardonnay is nagyon szép bornak mutatja magát, remélem így is marad.

2 megjegyzés:

Kajzi írta...

A chardonnay is forr még? Nekem 2 hét alatt kiforrt, a kishordós + 1 hétig. Merre is van a pincéd? Tudod beszéltük azt a Chardonnay kóstolót... :) :)

Samu László írta...

Bizony dolgozik még minden. Nagy a valószínűsége, hogy azért mert a pincében standard 14-15 fok van. A kis hordóban nem tud jobban felmelegedni, mint a külső hőmérséklet és ez bizony lelassítja a kis jószágokat. Szépen lassan erjesztik ki a bort, megtartva az aromákat.
Gyöngyöstarjánban a templom mögött van a pince, de majd privátban egyeztetünk időpontot. Be kell szervezni néhány sofört is a buliba.