2009. október 29., csütörtök

Pincében

Levittem az üvegballonokat a pincébe. A lesarazott muskotályt hétvégén le fogom vinni a pincébe. Ezt még nem akarom hordóba tenni. Lassan hatvan napja érik héjon, de nem tudtam zárt helyre tenni, ezért a fagyok előtt le kell fejtenem.
Lehordtam a pincébe a tiszta üvegeket, és ha már ott voltam, megnéztem hol tartanak a borok. Jelenleg még szépen erjednek, pezsegnek, a kotyogók még zenélnek. A Chardonnay-ból egy hordó és két 54 literes ballon volt forrás híján. Egy ballonból majdnem teljesen teletöltöttem a hordót meg a másik ballont. A forrásnak ezen a szakaszán már nincs habzás, nem fog kifutni a kotyogón keresztül, viszont már nem termel annyi széndioxidot sem, ezért csökkentem a légréseket. Meg minek legyen annyi felé a bor.
Közben meg is kóstolgattam a borokat, persze csak szigorúan kiköpve, mert ugye a jogsi ugrik, ha rajtavesztek. Az erjedő bornak különleges íze van. Az élesztős illat és íz mögött nehéz megtalálni az igazi bort. A pezsgés még az orrába is beeszi magát az embernek, de nagyon jó látni, érezni, hogy jó irányba mennek a dolgok. Semmi romboló mellékíz és semmi penetráns, oda nem illő szag.
Még néhány hét és lecsendesednek a hordók, tisztulnak, fényesednek, megillatosodnak. Már alig várom.

4 megjegyzés:

Szőlősgazda írta...

Valamit nem értek. Te úgy erjeszted ki a muskotályt, mint a vörösbort? Mit kezdesz a héjból kiázó csersavval?

Samu László írta...

Pont ez volt a lényege a kísérletnek. Meg akarom tudni, hogy milyen bort kapok, ha vörösbor technologiával készítek el egy fehérbort. A csersav még jól is állhat ennek a bornak, de ha nagyon durva, akkor lederítem zelatinnal és jövőre nem játszadozom így.

Névtelen írta...

Eh eh eh Samci!
A gyomroooommmm!
Kénytelen leszel a bor mellé a zsiros döfit nyomni mert kiég a gyomrunk! :))))
Zozó

Kajzi írta...

Várhatod is, amikor egész éves munkád gyümölcsét tartod a poharadban,(én is ezt szeretem a legjobban)szagolgatod, ízlelgeted, és eszedbe jut közben egy sor Vörösmartytól: "Ez jó mulatság, férfimunka volt"....és mennyire igaz!
Hirtelen eszembe jutott a Bor, mámor, Provance című film, amikor a szőlősgazdaq énekel a szőlőfürtöknek....ez is valami hasonló :)