2007. november 21., szerda

Kisérletek a borral

Időközben néhány dolog elintéződött a pincével és a szőlővel kapcsolatban. Az egyik, hogy az ÉMÁSZ átírta a villanyórát a nevemre, és mindezt el tudtam intézni a Neten keresztül. Na nem mindent, mert a szerződéskötéssel együtt jár, hogy kijönnek megnézni nem lopom e az áramot. Meglepően segítőkészek és emberiek voltak, felhívott egy szerelő, hogy jönne és mikor jó nekem. Megbeszéltük, hogy mikor és azt is, hogy egy órával előbb felhív, ha indulnak Tarjánba, hogy én is odaérjek Pestről. Csodák-csodája meg is tette, tizenöt perc alatt leellenőriztek mindent, aláírtam vagy 6 helyen a papírokat, közben kedélyesen elbeszélgettünk a borozás mennyiségi korlátairól.( nekik is meg szokott ártani 4 liter)

Közben lejárt a szőlő terület vásárlásakor kötelező hirdetmény 15 napos határideje(nem kellett másnak) úgyhogy elindúlt a földhivatali ügyintézés is.

Vettem Bandi bától (övé volt a szőlő) 70 liter bort, ami abból a szőlőből van amit megvettem tőle. Szóval valami hasonló borom lesz nekem is(legalábis az alapja hasonló lesz), az Öregnek egészen iható bora van, ahhoz képest, hogy műanyag tartállyal dolgozik. Ez egy mindent bele bor, tehát benne van a csemege szőlő is valószínűleg változatos érettségi fokozatokban. Nem hiszem, hogy külön szüretelték volna a Pölöskei Muskotályt meg a Saszlát. Tehát a bor íze rendben van, zamatos teljesen száraz, és hosszan cseng le, talán kicsit van egy kis kesernyésség benne, amit a bogyózás hiányának tudhatunk be. Illata gyümölcsös nem tolakodó Ottonelre jellemző. Igazi jó fröccsbor. A színe már más tészta. Zavaros, tele lebegő alkatrészekkel, barnás óbor színe van. Lehet, hogy kevés ként kapott valamikor.

Úgy döntöttem kisérletképpen lederítek 1 litert. Vettem Tükrös nevezetű derítő anyagot, és a hátoldalra írtaknak megfelelően vegyítettem vízzel és főztem 4 percig, állni hagytam majd hozzáöntöttem a borhoz. Látszik az üledék az alján.


6 nap után gyönyörűen letisztult a bor, fényes tükrös, szalmasárga. Úgy döntöttem lederítem az egész tételt.
Itt egy összehasonlítás. Balrol jobbra Szőke Mátyás féle Gyöngyöstarjáni Ottonel, Bandi bácsi lederített, és lederítetlen Ottonel. Ízvilágban hatalmas a különbség a Szőke féle szinte félédes a Bandi báé meg tökéletesen száraz sokkal savasabb, szinte már túl savas. A derítés szerintem egy kicsit hatott az ízére is, eltünt belőle valami mellék íz, amit nem tudok meghatározni talán egy kis mandulás kesernyésség. De kell neki szerintem egy hónap pihenés, hogy kiheverje amit elkövettem ellene. Fél litert elteszek a pincémbe pihizni.
Vettem még a második pinceszomszédomtól 20 liter rizling szilvánit, új bor. Csak nagyon keveset tudtam kóstolni belőle, mert a pincétől még haza kellett vezetni, de az alapján értékelve nagyon frankó. Illatos, tiszta, friss. Az acélba átfejtve már nem fog fejlődni, de legalább nem veszít az illataiból.

Ha valaki betérne hozzám, mostmár nem csak az üres pincét tudom mutogatni, hanem meg tudom kínálni egy kis itókával.

2 megjegyzés:

Zozó írta...

Bár a kenyérpirító és a konyhai mérleg nem igazán adta vissza a bor színét Én hiszek neked. :-)))
Nem volt rossz ötlet a szomszédoktól mintát venni már csak azért is mert talán a szín és ízvilágot is fel lehet térképezni.

Samu írta...

Zozó, az a kenyérsütő, és pont azért előtte fényképeztem a borokat, mert ez fehér.