Megjegyzések

Újra lehet megjegyzést küldeni az oldalra. Érthetetlen módon állt át arra a blogmotor, hogy csak Gugli felhasználó küldhet hozzászólást.

Most visszaállítottam mindent. Lehet kritizálni!

Loire

A franciákat is biciklivel néztük meg.

Volt némi dopping, mert azért az Alpok elég nagy falat, és pont útba esik arra menet. Szóval egy busznyi emberrel és egy utánfutónyi bringával együtt vágtunk neki. Első célpont, ha már a Gallokhoz zarándokol a cajgás, akkor legyen Párizs. Csomó kötelező látványosság szervezett megtekintése, persze ezeket máshogy nem is lehet. Ha itt egyénileg bóklászunk, akkor negyed ennyit nem látunk.

A végére kicsit megcsömörlöttünk, vettünk pár üveg bort meg sajtokat, kiültünk egy parkba és csak jól éreztük magunkat. Vártuk az éjfélt, mert akkor még villogtak a vakuk az Eiffel-tornyon. Hajókáztunk kicsit a Szajnán, kiabáltunk meg pijogtunk a hidak alatt. Tipikus turisták.

Versailles-t is bejártuk egy nap alatt, belógtunk a Trianoni palotába, „nehogymá ezé fizessünk”.

Felhalmozott giccsparádé.


Leginkább az maradt meg bennem, hogy az egész hatalmas palotában amikor még uralkodtak benne nem volt WC úgy ánblokk. Idegenvezetőnk szerint a nemes urak kijelöltek egy szobát erre a tevékenységre, és amikor már ők se bírták elviselni a bűzt, odaküldték a szolgákat, hogy dzsuvázzanak ki.

Az igazi célja a túránknak a Loire völgye, és az ott nagy számban burjánzó kastélyok tanulmányozása. A kastély igen érdekes fajta. Majdnem olyan nagy, mint egy katedrális, csak nem az emberek elhülyitése volt a funkciója

Történelmünk során igen nagy számban fordultak elő megalomániás emberek, akik előszeretettel építtettek maguknak, az emberi életvitelre tökéletesen alkalmatlan házakat. Ebben a kőből épült tornyocskás, csigalépcsős izében pöffeszkedtek, és elnyomták a környezetükben élő nyomorultakat.

Gyanútlan ember még csodálhatja is ezeket az építményeket.

Ezek a franciák igen jó sajtokat tudnak készíteni. Ha beértünk egy falucskába a sajtboltot egyből megtaláltuk. Csak mentünk az orrunk után, már messziről szaglott a hely. Minden kastélykertben sajtot zabáltunk friss baguette-el, és ebéd után szunyókáltunk egy kicsit a füvön. Így fordult elő az, hogy amikor hazaértünk néhány száz kilométer tekerés után Zsófitól az Anyukája megkérdezte “Híztál kislányom?”. Rajta meglátszott, rajtunk már ez se.

Laci aki energetika szakos volt akkor, igen kimerítő elemzést adott a TGV lelki világáról. Szép áramvonalas jószág, az már biztos. Nem mostanában fog ilyen közlekedni Mindszent-Szentes viszonylatban.

Szőlő jövése

Kész vagyok a tavaszi melókkal, a venyige ki van húzva a sorokból. Lehet pihizni egy kicsit, nézegetni ahogy megered a vessző.

Jövőre más taktikát választok, már februárban elkezdem a metszést, mert ez az idei tavasz nagyon megszívatott.

János bátyó tegnap délután három körül megjelent a Zetorral és kihúzta a vesszőt a sorok közül. Ez majdnem felért egy kultivátorozással, mert a vesszővel a gaz egy részét is kicibálta a vas. Az is jónak bizonyult, hogy a szántás áthúzódott márciusra, mert fele annyi gaz sem volt a sorok közt, mint a szomszédban, és a téli csapadék úgyis tavasszal esett le idén.

Egyszer még be kell járnom a sorokat, hogy ahol a tőkék rögzítése az oszlopokhoz elengedett vagy madzagos ott nyúlásra képes kötözővel rögzítsem. Beszélgettünk a permetezésről is, van a faluban egy növényvédelmi szakmérnök 76 éves, úgyhogy tapasztalatban nincs hiány. Ő szokta szaktanácsokkal ellátni a népet. Nem lesz hiba a védekezésben.

Pusztafalu

A csapat túrázni megy.

Sokan vagyunk, harsányak, de nem bántóan. Vonattal utazunk, mert a viszonylagosan nagyobb mozgástér miatt könnyebb a trécselés. Van mit megbeszélni, néhányak csak ezeken az alkalmakon tartanak velünk. A jó hangulat záloga, a viszonylag nagy mennyiségű alkoholnemű. Ettől persze megnő a verbális késztetés is.

Néha kitör a csapaton a szakmai fanatizmus. Ha utazunk, akkor hirtelen megnő az egy négyzetméterre jutó villamosmérnökök száma a vonat kocsiban. Ez mint a példa illusztrálja, eredményez furcsa képződményeket.

Laci az út közepén csatlakozott hozzánk, valami melóból jött. Öltöny nyakkendő, ahogy kell! A biciklis vagonban öltözött át. Ő csinálta meg azt egy előző túrán, hogy szerzett valahonnan egy paksi védőruhát. Fehér csillivilli overál. Három napig fetrengett a hóban és sárban, buliztunk, bográcsoztunk. Zsír, kosz, sár a világ végén. Laci a három napos duhajkodás után letépte az overált és mint akit skatulyából húztak elő, szépen hazautazott.

Kilátás a vonatból, hátra. Pusztafalu elég messze van Budapesttől (akkor még itt lakott a többség, koleszban vagy albérletben). Már azidőtájt is több átszállással lehetett eljutni oda és, azóta a helyzet csak rosszabbodott.

Gasztro-terroristáink készítik a reggelit. Kicsit odaégett rántotta sok hagymával.

Füzéri vár közeli célpont. Bevettük. A hóban túrázásnak hátránya, hogy viszonylag eszközigényes. A diákélet pénztelensége azért meglátszott a felszerelésünkön. Csibe pl elindult egy fogorvosról elnevezett típusjelű bakancsban, mert ez volt a legjobb túrázó cipője. A probléma ezzel a bőrhajúak által is kedvelt cipővel, hogy acélbetétes. Ami rettentő jól jön, ha betonoszlopokat cipel az ember, de egyéb haszna nincsen. Szegénynek az összes lábujja lefagyott, mert az acél sugározta a hideget. Ennek a fajta cipőnek a talpa is csak aszfaltra való.

Maci hopp!

Kevésbé túrához szokott versenyzőnk rögtönzött kamáslija, a pocsék árúk fórumán is komoly érdeklődésre tartana számot. A fél méteres hóban jó szolgálatot tett.

A vár éppen felújítás alatt állt, az ott lévő eszközökből ítélve már évek óta. Ha már ott voltunk, jó turistához méltón felmásztunk mindenre, átmásztunk mindenhova, még a lezárt részekre is.

A lefelé vezető út viszontagságai a seggre esés, hason csúszás.

Vacsi! Paprikás krumpli. Sokan viszontlátták még az este folyamán, ebben nem kevés szerepe volt az Állatozás során leküldött alkoholnak. Az Állatozás olyan, mint a Dallaszozás csak kártya kell hozzá. Szerintem az Öregbence azóta se látott hasonlót.

Metszés, Kötözés

Férfiember nem akkor megy ki a szőlőbe amikor annak ideje volna, hanem amikor ráér! Na így voltam én a metszéssel és a kötözéssel. Gyakorlatilag két hónapja csinálom. Hol a sárba ragadtam be térdig, hol az eső zavart haza. Elmondhatom, hogy nem volt szerencsém az időjárással, a tavaszi munkák során.

Idén ki akarom próbálni magam. Amit lehet, azt egyedül akarom megcsinálni a szőlőben, hogy tudjam mivel jár. Közben a kertet sem akarom elhanyagolni, a veteményes is beindult, a palánták az ablakban megnyúltak. Lesz mivel bíbelődni a hosszú nyári estéken.

Bicajtúra Horvátország

Négy Barbár nekiindul a világnak bicajjal. Alacsony költségvetésű nyaralás ez, szállásra, kajára csak a legminimálisabb pénzmag van elkülönítve. Az útvonalterv hevenyészett, csak azt tudni, hogy innen indulunk és kábé tíz nap múlva (plusz-mínusz egy-két nap), ide térünk vissza. Induláskor némi vonatos rásegítés a határig, hogy minél hamarabb a mediterrán térségben karikázhasson a csapat. Az első nap célja, hogy megfelelő sátrazós helyet találjunk, kódnév: woodstok-hely
Ellátmányt néhány mázsa konzerv képez, persze Barbáréknál a bab alkotja a táplálkozás gerincét. Ennek eredménye, hogy a sátrak szellőzése az éjszaka során nem kielégítő. A bemelegítő 50-60 km tekerés után a pihentető alvás, sötétedéstől ameddig jól esik. Ritka nyugalom ez Barbáréknál, a bulizós kollégista élet, nem kényezteti Őket gyakran hasonlóval.

Tekerés napi penzuma hegyi terepen napi 60-70 km, közben rácsodálkozás a tájra. Van mit nézni! Általában kis utakon, szép falvakon keresztül tartunk a már körvonalazódó cél felé. Irány a tenger, nézzünk meg pár szigetet.

Közben itt van Plitvice, ha már itt vagyunk egy napot rászánunk. Barbárék felveszik a legtisztább pólójukat, mégse kéne elriasztani a többi turistát. A hegyi fürdőszoba kicsit szellős, a melegvízzel is spórolnak és a többi barbár előszeretettel röhög a fürdőző patakvíz-hőfokmérő himbilimbijén, de jól tud esni a tisztaság illékony érzete.

Atombrutál “giccsparádé”, iható tisztaságú patakok, tele pisztránggal, vízesések mindenütt, gyönyörű tavak és tisztaság mindenütt a napi több ezer turista ellenére. Álak a földön!

Tekerés tovább, és morfondírozás közben, hogy itt még néhány éve emberek irtották egymást. Ennek itt-ott látszatja is van, a jelzőtáblákon és elhagyott házak falain, golyó ütötte lyukak. Csak egy helyen figyelmeztet tábla taposóaknára, de azért kicsit félve keresünk woodstok-helyet, nem távolodunk el nagyon az úttól még, ha így nagyobb is a lebukás veszélye.

A tengert elérve ugrunk egy seggest. Ekkorra már hozzáedződtünk a nyereg töréséhez, a zsibbadáshoz. Legközelebbi cél Rab-sziget. A hegyi út a kompig, nem kifejezetten bicikli barát. Meghintáztatja a Barbárt rendesen, és enyhén gázos az is, hogy a dübörgő kamionok és a szakadék közötti fél méteren kell lavírozni. Útközben a strandokon hassüttetés, kis csobbanás aztán tovább.

Rab gyakorlatilag majdnem olyan, mint a Hold felszíne csak több a birka. Sátrazásra szinte tökéletesen alkalmatlan, ha nem egy kő szúrja a Barbárt, akkor valami acatszerű kóró. Viszont éjszaka is olyan meleg volt, hogy nem kellett a külső ponyva a sátorra. Ez jelentősen javította a szellőzést és ezzel együtt az alvás minőségét.

Várost néztünk, strandoltunk és utunk során először lebuktunk a woodstok-helyen. A hibát ott követtük el, hogy közvetlenül az út mellett egy szárazon rakott kőfal mögött sátraztunk. Még sötétedés előtt jött a gazda, és le akart nyúlni bennünket 100 márkára. Miután közöltük vele, hogy északról jöttünk és nem nyugatról, kiegyeztünk százegynéhány kunában. Nem járhatott olyan rosszul, mert aztán hozott nekünk néhány paradicsomot a kertjéből.

Krk nem sokkban különbözik Rabtól csak nagyobb. Becsavarogtuk aztán az északi csücskén átkeltünk a hídon, lenyűgöző látvány volt. A híd végén lebontották a fél hegyet, itt a sziklafalat a nap átmelegíti és létrehozza a legbrutálisabb természetes szaunát. Egy kilométer enyhe emelkedő, de 60 fok árnyékban, árnyék meg nincs.

Hazaút erős vonatos rásegítéssel, csak az a momentum volt egy kicsit parás, amikor hajnali öt tájban szétkapcsolták a vonatot, és a kerékpárkocsit eltolták az állomás másik végére. Erős rohanás nem esett túl jól kora reggel.

Uszkve nyolcszáz kilcsi, halom fotó, meg mesélnivaló az unokáknak. Más úgyse kíváncsi rá.

Szép Új Világ

Kezdek elkeseredni.

Egy

Olvasom az egyik portálon, hogy a MÁV Biztosító Egyesület tevékenységét felfüggesztette a PSZÁF, ami ugye egy magyar hatóság. A MÁV meg bejelentette, hogy nem tesz eleget a határozatnak, és az elnök nem mond le, mert szerintük van elég pénzük a károk kifizetésére. Történetesen van kapcsolatom autójavítókkal, a MÁV-nak eddig se volt valami nagy hitele náluk, akit lehetett elhajtottak egy kötelezős kárral. De mostanában meg egyenesen azt mondják, hogy tessék ideadni a javítás árát készpénzben, aztán kérje a biztosítótól a dellát a T. ügyfél. Namármost, a nehézfelfogású-borbanáztatott agysejtjeimmel arra a következtetésre jutottam, hogy itten velünk nagyon ki lesz b*szva. Ugyanis, ha történetesen nekem méltóztatik jönni egy MÁV-nál biztosított autó, akkor se autó se pénz. Mert az egyesület nem adta át az állományát más biztosítónak, de nem is fizet. Mondjatok még nekem egy jogállamot, ahol egy hatóság betiltja a bankot-biztosítót, az meg sz*rik a népre és károsít tovább.

Kettő

Annakidején Lacival araszoltunk a dugóban a Nyugati-pályaudvar mellett a körúton. Rendőr irányította a forgalmat, nehogy beragadjon valaki a kereszteződésben, és még a keresztirányú forgalmat is megfogja. (Csak halkan jegyezném meg, ha betartanák a KRESZ-t nem lenne szükség rendőrre.) A Fakabát aránylag jól végezte dolgát haladt a sor szépen, és amikor feltorlódott a kocsisor a túloldalon a következő lámpa miatt, akkor megállj-t parancsolt a sávjainknak. Na erre az előttünk haladó Audis marha nagy gázzal nekilódult a kereszteződésnek keresztben, az se nagyon izgatta, hogy a rendőr rácsapott a motorháztetőre, hogy maradjon már nyugton, Ő ment az egyenes sávból balra padlógázzal. Szegény rendőr sípolt, kapálózott, rendszámot jegyzetelt, de majdnem elsodorta a Baromarcú.

Egy társadalomban, ahol az emberek egymásrautaltsága és egymástól való függése akkora méreteket ölt mint az Európának nevezett térségben - ahová állítólag mi is csatlakoztunk – úgy gondolom szükség van szabályokra és emberekre akik a szabályokat betartatják, különben az egyéni érdekek és a „csak én legyek öt méterrel előrébb” mentalitás visszaránt bennünket az őskorba.

Három

Ismerős Néni megy le a mozgólépcsővel a Metróba, ahogy kell kapaszkodik a karfába a lépcső bal oldalán, nem egy drabál, nem foglal nagy helyet. Fiatalok hátulról hangoskodva dübörögnek lefelé, és rendesen elsodorják a Nénikét (tényleg idős, látszik is rajta, de azért szellemileg elég friss, nem Ő szokott felturakodni a buszra és rikácsolva helyet követelni). Szegényke jóindulatúan gondolta, hogy fiatalság-bolondság, biztosan nem figyeltek oda, de a legnagyobb megdöbbenésére a következőt kérdezte tőle az egyik bugris visszafordulva: „Te büdös vén k*rva, hol van a kokárdád?”

Se köpni, se nyelni!

Ez abban az időszakban volt, amikor az egyik párt több hónapon keresztül hordatta ezt a jelképet a szimpatizánsaival. Ezért nem a párt a hibás! A történet nem a párt szimpatizánsait minősíti! Ez a blog nem foglalkozik politikával!

Az nem fér a fejembe, hogyha egy szülő-óvónő-tanár nem képes a fiatalokba plántálni a minimálisan elvárható idősek iránti tiszteletet idő-tudás-akarat hiányában, akkor, hogy várhatja el ezektől a fiataloktól, hogy ha megöregszik, akkor megtermeljék számára a nyugdíj-egészségügy-egyéb szolgáltatásokat.

Milyen országban élünk?