2016. március 12., szombat

Nehéz évnek nézünk elébe


Kedves mindenki! A cím nem akar mindenképpen általános érvényű jóslat lenni, csak a saját életünket tettük bonyolultá azzal, hogy belevágtunk egy építkezésbe. De azért tettük, hogy utána minden sokkal egyszerűbb legyen.
Mint a képen is látszik az utóbbi pár évben rendszeresen elönti a beszivárgó csapadékvíz a pincémet. Nem okoz kárt, csak ilyenkor azzal kell számolnom, ha lemegyek, hogy minimum négy órát a szivattyúzással töltök és csak ezután tudok nekikezdeni annak a tevékenységnek amiért lementem. Ráadásul minden tiszta sár lesz, ha leér a padlóra. Nem a legjobb így bort fejteni vagy hordót mosni.


Az épülő ház alatt egy elég jelentős méretű pince lesz, ahová áttelepítem az egész borászati tevékenységem. Végre minden egy helyen lesz és nem kell dugig tömött autóval mászkálnom. Nem kell egy palackozáshoz a kisházat teljesen kipakolnom.
Ez a tarjáni pince átlényegül a palackozott borok érlelő helyévé, csak arról kell gondoskodnom, hogy elég magasra pakoljam az üvegeket.
Persze az új telken sem bírok magammal, a paraszti vénám folyton kiütközik. Most ültettem el tizennégy körtefát. Viszonylag sűrűn egymás mellé raktam őket és az a terv, hogy drótra kötözve az ágakat, sövényszerűen termesztem a cefrébevalót.


Az egyik fa már nagyon tavaszt érez.



Miközben ezeket a sorokat írom, egy 2013-as száraz muskotály palackját hörpintem szárazra. Határozottan optimistán állok az évben várható kihívások elé, mert ez a bor igen jól sikerült. Pedig tavaly még azon tűnődtem, hogy lefőzetem pálinkának. De milyen jó, hogy adtam neki még időt!