2010. augusztus 31., kedd

Szüret előtt két héttel

Nyaralások alatt rendesen kipihentem magam és újult erővel vetettem magam a szőlőre. Szomorúan konstatáltam a következőket. A szőlő még majdnem teljesen éretlen. Vannak fajták, amik nagy valószínűséggel nem is fognak beérni (pölöskei, meg a nagy szemű csemege). A friss kultivátorozás hatására alig lehet közlekedni a sorok között. Megnőtt a gaz. Az Irsait lezabálták a vadak.



Szlanka, már majdnem piros.


Harisnyában a haj.




A vadkárt már elég sok helyen fölfedeztem, ezért a blog hozzászólásaiban kapott tipp alapján, nejlonharisnyába csomagolt hajat akasztgattam a sorok közé. Remélem, ez távol tartja a jó étvágyú jószágokat.
A sorok közé nejlenszatyrokat kötöztem. Ha ezeket fújja a szél, remélhetőleg a seregélyeket egy kicsit elriasztja.
A sorok között járva, végigkóstolgattam a fürtöket. A napos felükön nagyon finomak, de a másik felük még harsányan zöld. Azt hiszem az idei szüret nem a cukorfokok tobzódásáról fogy szólni. Az ősz is olyan, mint a nyár, hűvös, csapadékos. Ezért úgy döntöttem semmi értelme várni a szürettel. A muskotály két hét múlva teljesen érett lesz, tovább a tőkén hagyni nincs értelme, mert csak megrothad. Szüretelünk.

2010. augusztus 3., kedd

Hogy áll a szőlő

Jelentem, egyelőre minden rendben. A betegségek tekintetében apróbb, itt-ott feltűnő beszáradt foltokat és elszáradt szemeket kivéve, nem láttam különösebb gondot. Vasárnap három sor tetővágását tudtam befejezni és úgy terveztem, hogy hétfőn befejezem a többit. Este hívott Jancsi bátyám, hogy látta a mai munkálataim eredményét és most permetez, három napig a közelébe se menjek. Praktikusan ez azt jelenti, hogy két hétig minden így marad, mert elhúzunk nyaralni.





Nem vagyok a rettenetes hozamkorlátozás fanatikus híve. Nálam a termés mennyiségének csökkentésének több praktikus oka van. Csak ezeregynéhányszáz liter bornak van tárolókapacitásom, csak jó bort vagyok hajlandó meginni és nem fogy el egy év alatt sok ezer liter bor. A raktározáshoz sincs elegendő helyem. A bácsi, akitől a szőlőt vettem, azt mondta, hogy jó évben harminc mázsa szőlőt is tudnak teremni ezek a tőkék. Na ennek kiaknázása nálam nem cél. A tőkék terhelése átlagban húsz fürt, ez két kilót jelent. Ezt már a metszéssel sikerült beállítani, mert egy szálvesszőt hagytam csak. Így a zöldmunka lett egy kicsit nehezebb, de a zöldszüretet úgy tűnik megspóroltam és a lombnak is nagyobb helye van. Talán kicsit szellősebb lett így a lombfal, átlátni ugyan nem lehet rajta, meg a befűzést is eléggé elhanyagoltam mostanság, de a szomszédokhoz képest igen rendezett benyomást kelt a területem. A tavalyi borból már csak 250 liternyi van, amit még a szüret előtt derítenem és palackoznom kell, hogy legyen hely az újbornak.