2014. szeptember 30., kedd

Szüret 2014


 

Idén a nyár nem volt melegnek mondható. Szegény szőlő nem tudott rendesen beérni. Szeptember elején húzósan savanyú volt, pedig tavaly ilyenkor már szüreteltünk 19-es mustfokkal. Ebben az évben úgy döntöttem, hogy később szüretelek két héttel, kockáztatva, hogy a vadak leeszik az egészet. 20.-án nekiestünk a szedésnek, előzetesen én csak öt mázsára becsültem a termést, de mint kiderült erősen alulbecsültem. Kilenc mázsa szőlőt hoztam haza, és úgy döntöttem, hogy idén nem készítek bort. 16 mustfokos szőlőből nem érdemes. A gyerekeknek leszűrtem és tartósítottam egy csomó mustot, a többi meg ment műanyag hordókba és pálinka lesz belőle. Ez egy ilyen év.

2014. július 8., kedd

ELADÓ A HÁZUNK



ELKELT!

 Veresegyházon, jó közlekedés mellett eladó egy A+ energetikai tanúsítvánnyal rendelkező, 74 nm-es, 3-szobás, dupla komfortos, könnyűszerkezetes, kívül-belül gyönyörű fa burkolatú családi ház, beépített, gépesített Ikea konyhabútorral, tágas beépíthető terasszal. A tetőtér beépítésével további szoba kialakítására van lehetőség.
 A 732 nm-es parkosított telken ásott kút, szaletli, játszótér és kerti tároló is helyett kapott.

Méret: 74 m2
Ingatlan szerkezete: könnyűszerkezetes
Szobák:3
Épült: 2006
Fütés: gáz (cirkó)

térkép: https://www.google.hu/maps/place/Levendula+utca+13/@47.6692398,19.2927584,17z/data=!3m1!4b1!4m2!3m1!1s0x4741cdbd03b84151:0xc1da519e2ba82c57









Ár: 19 800 000 Ft.



Az okok: Nagyon szeretjük ezt a házat és a helyet, de kinőttük. És beleszerettünk egy telekbe a szomszéd faluban és már meg is vettük. Erre tervezünk építeni egy picivel nagyobb házat.