2007. december 25., kedd

Zúzmara és Szóda

Meglátogattuk a szőlőt és a pincét. Most Kokó barátomat cipeltem magammal. Az mégse járja, hogy egy borospincében valaki ne igyon bort. Márpedig ha egyedül megyek, akkor szó sem lehet ivásról(drága jószág a jogsi).
Kidöcögtünk a szőlőbe, és ámuldoztun. Minden tiszta zúzmara volt, de nem csak úgy ímmel-ámmal. Másfél centis jégkristályok lógtak le az ágakról. Hófehér táj, pedig sehol egy hópehely.




Előzőekben már volt néhány fotó a két kis úszófedeles tartályomról. Ezek parafinos tartályok lennének, de nekem valahogy ellenérzésem van a parafinnal szemben. A múlt évben tároltam bennük némi itókát, és amikor kifogyott alig bírtam lemosni az oldaláról a barna csíkokat. Olyanok voltak mint a színlők a barlangban. Ahol sokáig állt a fedél ott a parafin megfogta az oldalát. Pedig gyógyszertárban vettem a parafint.
A szőlő fórumon olvastam egy érdekes megoldásról, a régi bejegyzések között. A módszer lényege, hogy nem használjuk az úszófedelet, hanem egy gáz réteggel zárjuk le a bort. A tartály peremét lefolpackkozzuk, rátesszük a porfogó tetőt és egy téglát. A csap felöl pedig széndioxidot juttatunk a tartályba.
Itt az a munkafázis látható, amikor tágítom a müanyag csövet, hogy a csapra rá lehessen húzni.


Csináltam egy kiselefántot. Két patront tekertem az üres szifonba, az alján ott zörgött a szárazjég.
Rácsatlakozás, tartálycsap kinyit, bugyborékolás.


Elkészültek a "túlnyomásos" téglás tartályok álá Samu.

Kiderül, hogy ez a módszer mennyire tartós, mindenesetre az szimpatikus, hogy így az összes bor kinyerhető a tartályból, és az átbuborékoltatás kicst frissebé is teszi talán a bort.

2007. december 13., csütörtök

Hagyományok I.

Elgondolkoztam mivel tehetném mozgalmasabbá a blogot. Mivel Kezdőszőlész a borrá válás útját mutatja be sorozatában, Szőlősgazda meg a Zöld részek megbetegedéseiről ír és ezekhez én nem igazán tudok hozzászólni, úgy döntöttem erősítem a történelmi vénámat, írogatok a borászat hagyományairól.
Atom sok borosüvegen és weboldalon találkoztam a következő többé kevésbé fal dumákkal: "Az évszázados hagyományok elott tisztelegve..... , korszerű borászati technológia és a hagyományok ötvözésével kiváló minőségű, a fogyasztók ízlésének" vagy "helyi hagyományokat ápoló" . Mindenütt a fellengzős nagy szavak, de sehol nincs odaírva, hogy dédpapi azt mondta, hogy szűzlányt kell a hordóra ültetni mert akkor nem buggyan meg a bor. Ez persze kamu, de szeretnék összeállítani egy gyűjteményt a valódi hagyományokból.

Kezdjük az elején, kishazánkban a kelták korában már termesztettek szőlőt, és nagy a valószínűsége, hogy meg is itták a levét. Erre utal a Keszthely mellett Fenékpusztán talált boroskorsó felírata "DA BIBERE" Adj innom!

A Rómaiak mivel csak a Duna vonaláig foglalták el a területet (kellett nekik egy természetes védvonal a "barbár" törzsek ellen) itt is foglalatoskodtak a szőlővel.

Honfoglaló őseink már ismerték a hegy levét, középázsiai kalandozásaik során megismerkedtek a szőlővel, és az erjesztést is rendszeresen alkalmazták, lásd kumisz.
Abból is látszik mennyire jól ismerték eleink a bort, hogy I. István egyik első rendelete a bor adózásáról szól.
Nagy a valószínüsége annak, hogy a 15.századig hazánkban csak fehérborokat készítettek még a kékszőlőkből is, és csak ezután kezdék alkalmazni a hosszabb áztatást. Legelterjedtebb fehér bort adó szőlőfajtáink voltak a → filoxéravész előtt: furmint (általánosan elterjedt különböző neveken), bakator (Érmelléken), bálint vagy járdovány (Arad m., Baranya, Duna mente), ezerjó (Mór, Alföld), fehér dinka vagy rakszőlő (Baranya, Buda környéke), góhér (Tokaj, Mecsek), hárslevelű (Tokaj), juhfark (Somló, Dunántúl), kövidinka (Alföld), mézesfehér, olaszrizling (általánosan elterjedt), rajnai rizling (Mecsek, Siklós, Villány, Somló). Fehérbort mindig minden borvidéken készítettek.

A kárpát medence népei alapvetően kétfelé oszlottak a borivókra és a pálinkaivókra, a északi és keleti részek nem igazán borvidékek, ezeket túlnyomó részt régen is szlovákok, románok, ruszinok lakták és pálinkázgattak. A borvidékek lakói az elmúlt századokban is túlnyomó részt magyarok voltak, ezért is terjedt el, hogy a Magyar borivó nemzet.
A bor Magyarórszág legkelendőbb árúcikke volt a középkortól, és piacképes terményadó volt a földesurak számára. A jóminőségú ivóvíz ritkaság volt ezért alacsony alkoholtartalmú borokat ittak eleink. (tudtak élni) A legrégibb és leghíresebb bortermelő táj a Szerémség volt, a Dráva és a Száva között a mai Horvátország és Szerbia területén. A szerémi bort az egész középkoron át a legjobbnak tartották. Nemcsak az ország területén kereskedtek vele, hanem külföldre is szállították. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a filoxéra előtt nem csak Tokaj-Hegyalján termeltek aszú borokat. Fehér aszú borok voltak még Nyugat-Magyarországon Rohoncon, Ruszton, Sopronban, Pozsonyszentgyör-gyön és Miskolcon. Persze, ha ma ezeken a helyeken valaki termel is aszút, nem írhatja rá mert az Tokaj privilégiuma. Vörös aszút Szentendrén és a ménesi hegyeken (aradi borvidék) termeltek.

A középkorban nem teljesen így nézett ki Európa szőlőtermelése mint mostanság, még Dániában és Angliában is termeltek bort, de klimatikus tényezők együtthatásaként a 15-16.század fordulójára ideiglenesen eltünt még észak Franciaórszágból és az Osztrák területekről is. Pehhünkre pont ekkor vendégeskedtek nálunk a Törökök, akik ugyan nem fogyasztottak túl sok bort, de az eladásából szép adókat és vámokat szedtek be. A dicsőséges had nem pusztította ugyan a szőlőket, de a lakosságot igen. Akit meg nem, az elmenekült, szóval ez okozta azt az átmeneti termelés visszaesést a hódoltság első évtizedeiben.
A Török kiűzése után, a sógórok telepedtek rá a bortermelésünkre és fejtették ki "jótékony" hatásukat. A jó magyar borokat egész európa szívesen itta, ez szúrta a szemét az Osztrákoknak, ezért büntető vámokkal sújtották, hogy az ő boraikat igyák.(némi párhuzam az EU borreform mai helyzete) Hagyományosan nagy piac volt Lengyelország és a Tokaji bornak az Orosz cári udvar.

A szőlőterületek kétharmadát írtotta ki a filoxéra és a vele egy időben jelentkező peronoszpóra és lisztharmat. 1873-ban 385 ezer ha szőlő volt. A visszatelepítés már fajta váltást és terület struktúra váltást is hozott, a huszadik századra már az eredeti területnagyság 90%-a újra termő szőlő lett.


Szakirodalom:
Magyar Néprajzi Lexikon

2007. december 10., hétfő

Fejtegetés

Átfejtettem a lederített borokat. Magammal hurcoltam Freddy barátomat minőségellenőrnek. Azt mondta az első kóstolásnál, hogy rosszabbra számított. Szép mennyiségű szutymák ülepedett le a ballonok aljára. A technológiám a gravitációra épült. Egy léc volt a távtartó és egyenesen tartotta a csövet is. Dőlt az illat ahogy kell, megszíváskor az a pici korty. Királyság!


A szilváni mint írtam korábban elromlott, nem tudom mikor lesz belőle iható bor.

Ismét van mit inni a pincémben!

2007. december 5., szerda

Valami kutyaól

Tervezgettünk kicsit, körbejártam a környéket, hátha találok egy eladó kis parasztházat, de sehol semmi. Aztán arra gondoltunk kéne egy kis házikó a pince fölé. Felhívtam a Polgármesteri hivatalt, nem tudtak ők sem eladó házikóról, mentem tovább az építésügyre.
A pincém fölötti terület, az önkörmányzaté. Tehát, ha építeni szeretnék rá akkor be kell adnom egy kérelmet a képviselőtestületnek, hogy engedélyezzék a telekmegosztás, be kell jegyeztetni a földhivatalnál az új telket, és azután megvehetem az önkormányzattól. Építeni csak présházat lehet útra merőleges oromzattal, cserép tetővel, maximum 6 méter szélességben, az útra csak egy szellőző nyílás nézhet.
Én egy faházat szerettem volna előterasszal, az útra néző ablakokkal. Nincs kompromisszum, én fa mániás vagyok, itthon is minden fából van.

Nem lesz a pincém tetején présház.

Nézelődök a környéken tovább, hátha lesz valami nyaralónak való.