Hagyományok I.

Elgondolkoztam mivel tehetném mozgalmasabbá a blogot. Mivel Kezdőszőlész a borrá válás útját mutatja be sorozatában, Szőlősgazda meg a Zöld részek megbetegedéseiről ír és ezekhez én nem igazán tudok hozzászólni, úgy döntöttem erősítem a történelmi vénámat, írogatok a borászat hagyományairól.
Atom sok borosüvegen és weboldalon találkoztam a következő többé kevésbé fal dumákkal: "Az évszázados hagyományok elott tisztelegve..... , korszerű borászati technológia és a hagyományok ötvözésével kiváló minőségű, a fogyasztók ízlésének" vagy "helyi hagyományokat ápoló" . Mindenütt a fellengzős nagy szavak, de sehol nincs odaírva, hogy dédpapi azt mondta, hogy szűzlányt kell a hordóra ültetni mert akkor nem buggyan meg a bor. Ez persze kamu, de szeretnék összeállítani egy gyűjteményt a valódi hagyományokból.

Kezdjük az elején, kishazánkban a kelták korában már termesztettek szőlőt, és nagy a valószínűsége, hogy meg is itták a levét. Erre utal a Keszthely mellett Fenékpusztán talált boroskorsó felírata "DA BIBERE" Adj innom!

A Rómaiak mivel csak a Duna vonaláig foglalták el a területet (kellett nekik egy természetes védvonal a "barbár" törzsek ellen) itt is foglalatoskodtak a szőlővel.

Honfoglaló őseink már ismerték a hegy levét, középázsiai kalandozásaik során megismerkedtek a szőlővel, és az erjesztést is rendszeresen alkalmazták, lásd kumisz.
Abból is látszik mennyire jól ismerték eleink a bort, hogy I. István egyik első rendelete a bor adózásáról szól.
Nagy a valószínüsége annak, hogy a 15.századig hazánkban csak fehérborokat készítettek még a kékszőlőkből is, és csak ezután kezdék alkalmazni a hosszabb áztatást. Legelterjedtebb fehér bort adó szőlőfajtáink voltak a → filoxéravész előtt: furmint (általánosan elterjedt különböző neveken), bakator (Érmelléken), bálint vagy járdovány (Arad m., Baranya, Duna mente), ezerjó (Mór, Alföld), fehér dinka vagy rakszőlő (Baranya, Buda környéke), góhér (Tokaj, Mecsek), hárslevelű (Tokaj), juhfark (Somló, Dunántúl), kövidinka (Alföld), mézesfehér, olaszrizling (általánosan elterjedt), rajnai rizling (Mecsek, Siklós, Villány, Somló). Fehérbort mindig minden borvidéken készítettek.

A kárpát medence népei alapvetően kétfelé oszlottak a borivókra és a pálinkaivókra, a északi és keleti részek nem igazán borvidékek, ezeket túlnyomó részt régen is szlovákok, románok, ruszinok lakták és pálinkázgattak. A borvidékek lakói az elmúlt századokban is túlnyomó részt magyarok voltak, ezért is terjedt el, hogy a Magyar borivó nemzet.
A bor Magyarórszág legkelendőbb árúcikke volt a középkortól, és piacképes terményadó volt a földesurak számára. A jóminőségú ivóvíz ritkaság volt ezért alacsony alkoholtartalmú borokat ittak eleink. (tudtak élni) A legrégibb és leghíresebb bortermelő táj a Szerémség volt, a Dráva és a Száva között a mai Horvátország és Szerbia területén. A szerémi bort az egész középkoron át a legjobbnak tartották. Nemcsak az ország területén kereskedtek vele, hanem külföldre is szállították. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a filoxéra előtt nem csak Tokaj-Hegyalján termeltek aszú borokat. Fehér aszú borok voltak még Nyugat-Magyarországon Rohoncon, Ruszton, Sopronban, Pozsonyszentgyör-gyön és Miskolcon. Persze, ha ma ezeken a helyeken valaki termel is aszút, nem írhatja rá mert az Tokaj privilégiuma. Vörös aszút Szentendrén és a ménesi hegyeken (aradi borvidék) termeltek.

A középkorban nem teljesen így nézett ki Európa szőlőtermelése mint mostanság, még Dániában és Angliában is termeltek bort, de klimatikus tényezők együtthatásaként a 15-16.század fordulójára ideiglenesen eltünt még észak Franciaórszágból és az Osztrák területekről is. Pehhünkre pont ekkor vendégeskedtek nálunk a Törökök, akik ugyan nem fogyasztottak túl sok bort, de az eladásából szép adókat és vámokat szedtek be. A dicsőséges had nem pusztította ugyan a szőlőket, de a lakosságot igen. Akit meg nem, az elmenekült, szóval ez okozta azt az átmeneti termelés visszaesést a hódoltság első évtizedeiben.
A Török kiűzése után, a sógórok telepedtek rá a bortermelésünkre és fejtették ki "jótékony" hatásukat. A jó magyar borokat egész európa szívesen itta, ez szúrta a szemét az Osztrákoknak, ezért büntető vámokkal sújtották, hogy az ő boraikat igyák.(némi párhuzam az EU borreform mai helyzete) Hagyományosan nagy piac volt Lengyelország és a Tokaji bornak az Orosz cári udvar.

A szőlőterületek kétharmadát írtotta ki a filoxéra és a vele egy időben jelentkező peronoszpóra és lisztharmat. 1873-ban 385 ezer ha szőlő volt. A visszatelepítés már fajta váltást és terület struktúra váltást is hozott, a huszadik századra már az eredeti területnagyság 90%-a újra termő szőlő lett.

Szakirodalom:
Magyar Néprajzi Lexikon