2009. február 9., hétfő

Palackozás házilag

Szép dolog, ha az ember a saját borát adja ajándékba, de meg kell adni a módját. A palackozás bizony eszközigényes, macerás dolog. Az eszközöket lassanként beszereztem, amikor valamiért be kellett mennem egy szaküzletbe, akkor mindig valamit vettem hozzá. Így lett kézi dugózóm, sterilizálóm, csepegtetőm. A kis mennyiségű palackozáshoz nem kell töltő gép, én egy kis tartályból töltögettem az üvegeket.
A palackokat elmosogattam, majd törzsoldattal és borkősavval sterilizáltam. Mivel nem szűrtem le a bort eddig, és borkőre is csak egy hidegkezeléssel stabilizáltam, akinek adtam belőle, annak a lelkére kötöttem, hogy rövid időn belül igya meg. Így nem a sok évig érlelni kívánt bort palackozza az ember.
A konyha a legsterilebb helység, és Andi nem örült, hogy elfoglaltam a palackozáshoz, de azért segített dugózni a megtöltött palackokat, és a kapszulákat is rázsugorította az üvegekre. Egy délután végeztünk 100 üveggel. Andris is kivette a részét a melóból, addig nyüszögött a járókájában, amíg ki nem vettem és a karomban nézhette, ahogy mosom a palackokat. Húsz perc múlva édesdeden bealudt.
Kapszulázót még nem vettem, de javasoltak egy nagyon egyszerű, de kitűnő módszert. A kapszulát az üveg nyakára húzva, forrásban lévő vízbe mártva, a kapszula szépen rázsugorodik az üvegre. Köszönet a borászati üzlet eladójának.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

A kapszula rászerkesztése gyönyörűen megy hőlégfúvóval is. Én úgy szoktam. :)

genyatrade.blogter.hu

Névtelen írta...

ÓÓÓÓÓ Samci!
Nem kell azt palacba tenni!
Megisszuk Mi pille palackból is vagy csak úgy simán aláfekszünk a hordónak! :-)))
Zozó

Névtelen írta...

Valamikor régen viasszal zárták le a palack tetejét.Ennek már nincs értelme?
Zozó

Samu írta...

Lenne ma is értelme a viaszos zárásnak, csak próbáltál már kinyitni egy így lezárt palackot? Mire lehámozod róla a cuccot, az egész lakás tele van pici viaszdarabokkal. Ezt kitűnően bele leher taposni a szőnyegbe, és onnan ecetes olló. Szóval a műanyag vagy alu kapszula kicsit jobb.

kedvesed írta...

Zozó! Az anyád hétszentségit! Nem elég, hogy kölcsönadom a "steril" konyhámat, palackozok, dugózok és kapszulázok?...még viasz zárást is szeretnél??? Legközelebb a Ti konyhátokba megyünk :)