Szolgálati jármű

Tizenöt lehettem. Festés volt nálunk, a bútorok összetolva a szoba közepére, mi a konyhában voltunk elszállásolva. Imi a piktor a külső ablakkereteket festette az utcáról létra tetején állva. - Amikor este elment, lenyúltam a létráját és gyakoroltam az oldalazva járást a létra tetején állva, de ez mellékszál.
Nagymamám ebben a felfordulásban ugrott be “pár szóra” – uszkve másfél óra csevely. Mint akkoriban falun mindenki, biciklivel közlekedett és a világháborús veterán cajgát úgy védte az illetéktelen kezektől, hogy egy spárgadarabbal –ami a csomagok rögzítését is ellátta – a csomagtartót odakötözte a fához. Persze a lopás gátló tökéletesen működött, mivel a legelvetemültebb bicikli tolvaj sem vette a fáradságot, hogy ezt a halom rozsdás ócskavasat elkösse. Akkor még két bejáraton lehetett a házba bejutni, és a festés miatt az utcára nyíló bejárati ajtó nyitva volt. Mama ezen át vágtatott be a konyhába. Apám az udvaron tevékenykedett, és a konyhaablakon kiszűrődő hangokból konstatálta, hogy itt van az anyósa. Kiment a kapun és a kikötött bringát eloldozta és betolta az udvarra, majd a ciroksöprűt a helyére kötözte akkurátusan ugyanazzal a spárgával.
Nagymamám, amikor végzett, ugyanazon ajtón ment ki az utcára. Kicsit sopánkodott, amikor söprűt talált a bicaja helyett, a piktor meg úgy röhögött, hogy le kellett jönnie a létra tetejéről nehogy leessen. Apám kicsit somolyogva csak annyit mondott, de hát Mama, ez a szolgálati járműve.


Temetés: Mindszent, szeptember 12. 11:00.