2008. január 21., hétfő

Még egy szerzemény

Év eleje = Hajtás!
BUÉK mindenkinek, merhogy ez 2008 első bejegyzése, vagy inkább Hofival "BoldogÚj".
Néhány bejegyzéssel korábban levezettem, hogy bizonyos építésügyi megkötések miatt, nem lehet a pincém fölé építeni egy nyári lakot fából. A probléma, miszerint ne kelljen haza autózni 64 Km-t, ha a szőlőben valami teendő merül fel, ott baszkurálta idegvégződéseimet hónapok óta.
Karácsony előtt jártunk Kokó barátommal a szőlőnél, és körbejártuk a környéket. Kiszúrtunk két eladó hobbitelket. Még akkor medkérdeztem az árakat, és az egyiket elfogadhatónak ítéltem. Ez kb 300m-re van a szőlőmtől és van rajta egy 30 négyzetméteres alap, és építési engedély egy alpesi típusú házra. A telek 1048 négyzetméter háromszög alakú és lejős (vagy a bejárat felöl emelkedő).
Mint a képből is látszik, a kerítés kicsit elhanyagolt, és maga telek sincs jobb állapotban.

A képek még karácsony előtt készültek, de így is jól látszik, hogy nagy bokor írtásra lesz szükség. Tavaszi metszés mellett nekigyürkőzhetek a telek rendbehozásának.

Az alap egy jól megcsinált masszív betontömb, az Öreg azt mondta, hogy atombiztos 1,5 méterre le van ásva. Az engedélyben ki van kötve, hogy csak alpesi típusú ház építhető a telekre, ami nekünk tökéletesen megfelel. Lesz egy szép kis faház, földig érő tetővel.

Mivel a telek az erdő felé emelkedik, szinte kínálja magát a pince építésre. Ez nagyon a jövő zenéje, de már beindúlt a fantáziám. Elképzelésem szerint lesz egy kis feldolgozó és egy boltíves pince, kóstoló helységgel, ahol legalább 15 ember kényelmesen le tud űlni. A pince építő anyaga még kérdéses mivel nem tudom milyen a talaj a telek allatt. A telek végében van két nagy szikla és ha ez van a telek alatt, akkor bizony bányászni kell a cuccot. Viszont, ha lehet hagyományos módon építeni, akkor is kérdés mi éri meg jobban, nagy méretű kövekkel vagy bontott téglából építeni. Most divat a bontott tégla, tehát drága. De ez az elmélkedés bizony még nagyon nem időszerű.

A hely gyönyörű, a telek mögött 30m-re már kedődik az erdő. Egyenlőre se víz se villany, de jó kis tanya lesz ez a nyár végére.

3 megjegyzés:

atx808 írta...

Addig örülj, amíg ilyen gondjaid vannak: ha nem húzhatok fel egy kis házat a telkemre, akkor veszek egy másik telket aztán építek arra... :-D

Samu László írta...

Értem én a cinizmust, de mint a képekből is látszik nem a Rózsdombon vettem tisztára gyalult építési telket. És a következő néhány bejegyzésben ecsetelem, hogy nem talicskával hordom haza a dellát. Nem csak ilyen gondjaim vannak, de ez az a része az életemnek, ami egy kis közérdeklődésre tarthat számot. És mivel nem örököltem jól bejáratott borászatot, nekem kell azt sok munkával kiépíteni.

atx808 írta...

Félre ne érts: semmi cinizmus nem volt a bejegyzésemben, csak örülök az örömödnek.

Nekem sincsenek anyagi gondjaim és a II/a-ba születtem (Istennek legyen hála) és irigyellek, hogy Te ezt már megteheted a magad örömére.

Én is szeretnék egyszer így és addig is öröm látni, hogy fejlődik a birtok.

Tényleg sajnálom, ha malíciát véltél szavaimban felfedezni.