2012. május 11., péntek

Növekedés

Most, hogy esett egy kis eső, meg a fagyosszentek elmúltával végérvényesen megjön a nyár, meglódul a szőlő is, meg a gaz is. Tegnap kinéztem a szőlőbe és megállapítottam, hogy itt az ideje a fattyazásnak. Meg a hajtásválogatásnak a fiatal tőkéknél. Jancsi-bátyó megkultivátorozta a területet, úgyhogy olyan porhanyós a sorok köze, hogy bokáig merül a magamfajta száz fölötti ember.
 
Néhány tőkénél már metszéskor láttam, hogy kettérepedt. Ezeket meg kell újítanom. A fattyazásnál külön hangsúlyt kapnak.

 
Áldom az eszem, hogy nem telepítettem pótlásokat tavasszal. A szomszédom kiszórt néhány ezer forintot az ablakon, a szépen felcsirkézett oltványai ott meredeznek száraz kóróként. Ha néhány százalékos volt az eredése, akkor már örülhet.


A bor még nem indult újra, de már szépen letisztult. A pince még csak 8 fokos, majd a kánikulában felmelegszik és beindul a maradékcukor forrása, addig is édes bort iszunk.

Nincsenek megjegyzések: